2009. február 28., szombat

Fura szinek az esti égbolton

Ma este hazafelé felfigyeltem arra, hogy az égen fura szinek vannak. Elöször azt hittem, hogy káprázik a szemem. Majdnem hét óra volt este. Most megnéztem, hogy a nap ma (itt) 18:17-kor ment le. Megpróbáltam pár képet csinálni róla. Nagyon jó a gépem, igy megpróbálom megmutatni, mert szerintem nem lehet ilyet mindig látni. Most már majdfnem éjfél és még mindig láthatóak.








2009. február 26., csütörtök

Idézetek//A bolygó hollandi legendája

Az elátkozott tengerésznek és kísértethajójának hátborzongató története évszázadokon keresztül tartotta rettegésben a matrózokat, nem csoda hát, hogy a misztikus mese számos művészt is megihletett.

De ki is ez a bolygó hollandi? A legenda szerint egy van Staaten nevű, istentelen életmódja miatt elátkozott holland hajóskapitány arra kárhoztatott, hogy állandóan a tengeren bolyongjon. Nem szállhat sosem végleg partra, hogy megnyugvást találjon. Az átok alól csak egy lány halálig tartó hű szerelme oldhatja fel.

A legenda a mai napig él a misztikumra fogékonyabb tengerészek között. A kísértethajó megjelenése a babona szerint rossz ómen, közelgő szerencsétlenség előjele a vele találkozók számára. Akik látták, úgy írták le, hogy a hajótest bal oldalán vörös lámpák égnek, az árbocon kalózlobogó leng, a parancsnoki hídon időről-időre sátáni kacajra fakad a hollandi, a fedélzetről pedig szenvedő emberek jajveszékelését hallani. A hajó hirtelen, a semmiből bukkan elő, alig lehet elkerülni az ütközést. A jelenséget kísérteties derengés veszi körül, aztán amilyen gyorsan feltűnik, úgy el is tűnik.

Vitorlások és gőzösök naplóiban gyakran tettek említést a különös jelenségről. A leghitelesebbnek tartott beszámoló V. György angol király tollából származik, aki kadétként szolgált, mielőtt trónra lépett. Látta a vörös tekintetű hollandit, és hallotta az elátkozott lelkek üvöltését. Majd a találkozás másnapján váratlanul meghalt az a matróz, aki először pillantotta meg a hajót. Nem sokkal később a parancsnok is beteg lett, és napok alatt ő is elhunyt.
Egy későbbi feljegyzés a Joseph Sommers nevű hajóhoz kötődik. Az Atlanti-óceán déli részén haladt, amikor váratlanul elévágott a bolygó hollandi. A túlélők közül sokan hátborzongató kacajt hallottak, a Sommers pedig hirtelen lángra kapott. Csak azok maradtak élve, akik elsőként ugrottak a vízbe.

A babona szerint a vészjósló jelenség a Jóreménység foka körül fordult elő leggyakrabban. Ezért a tengerészek inkább lementek a hajótestbe, amíg a félelmetes környéken hajóztak, és aki tehette, átaludta ezt az időt. Azok közül ugyanis, akik megpillantották az elátkozott vízi járművet, sokakat baleset ért, másoknak az otthon maradt szeretteivel történt valami szörnyűség.

A bolygó hollandi irodalmi feldolgozásai közül Heine elbeszélése, és Frederick Marryat regénye nevezetes. Világhíressé azonban kétségkívül Richard Wagner operája tette. Wagner egy alkalommal Norvégia partjai előtt hajózott, amikor a hajó, amin utazott, óriási viharba került. A háborgó tenger és a riasztó sziklafalak látványának köszönhetően a bolygó hollandi története, amelyről korábban már hallott, életre kelt a képzeletében. Olyannyira megragadta fantáziáját, hogy a kalandos út után Párizsba érkezve azonnal nekilátott az opera megírásának.
A történet szerint Daland, a norvég hajós viharba kerül, és csaknem hajótörést szenved. Végül egy kis öbölben talál menedéket, ahol hamarosan egy másik, titokzatos hajó köt ki. Kapitánya nem más, mint az átok sújtotta bolygó hollandi, aki arra ítéltetett, hogy szüntelenül a tengereket járja. Csak hétévenként szállhat partra, hogy megváltást próbáljon találni egy nő igaz szerelmében, mert csupán az oldozhatja fel az átok alól. Meglátva az idegen kincseit, a kapzsi Daland habozás nélkül felajánlja neki lánya, Senta kezét. A vihar elálltával mindketten Daland falujába hajóznak. Sentának van udvarlója, Erik, de a lány csak az elátkozott hajósról ábrándozik, akiről már olyan sokat hallott a matrózok regéiből. Amikor a valóságban is megjelenik, Senta boldogan fogad neki örök hűséget. Ezúttal a tengerek elátkozott vándora is reménykedik, hogy annyi kudarc után végre megváltásra lel. Erik azonban nem adja fel a reményt, és kérleli a lányt, hogy térjen vissza hozzá. A hollandi meglátja őket együtt, félreérti a helyzetet, és azonnal hajóra száll. Senta már nem tudja utolérni, ezért egy szikláról a tengerbe veti magát, és így áldozatával megváltja a kárhozott kapitányt.

A bolygó hollandi alakja eredetileg a holland nép képzeletének szülötte, személye az élet viharai közepette a megnyugvás iránti vágyat jelképezi. A bolygó hollandi által szimbolizált érzés azonban nem egyedülálló a mítoszok világában, más népeknél is megjelent a bolyongó utazó alakja. A görögök rokonlélek nemzeti vándorát Odüsszeusznak hívják.
L.Zs.

2009. február 19., csütörtök

Idézetek//A Bölcs Hernyó

A kövér hernyó egy faágon ringatózott, és egyre lejjebb süllyedt a depresszió fekete mocsarában. Eképpen morfondírozott: Csupán egy tudatlan hernyó volnék? Csak egy életunt kövérség, akinek elege volt a fa leveleinek felzabálásából? Meddig nőjek még? Minek? Kinek? Elegem van...

Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek. Ez volnék csupán, egy zabálógép? Na neeeem... Ebből elegem van! Ezt nem vállalom tovább! Végzek magammal, így döntöttem.

Mivel szőrös vagyok, így a hangyáknak sem kellek. Élet ez így? Még meghalni sem tudok. A tegnap levetettem magam egy szélső levélről... és? Még csak meg sem ütöttem magam. De nem adtam fel! Még tegnap visszaindultam erre a fára! Csak azért, hogy a rigók, a fekete kaszások jobban lássanak a lemenő nap fényében. De a halálmadaraknak sem kellettem. Pedig azt hittem, hogy a sárga-fekete csíkos ruhám miatt tuti észrevesz majd valamelyik! Észre is vettek, de az utolsó pillanatban mégis mindegyik meggondolta magát. Nem értem miért... Pedig igazán ízletes lehetek ilyen szép nagy kövéren. Valami hibádzik...

Sebaj, akkor gondolkodjunk. Abban úgyis jó vagyok! Értek én mindent!!!
Az azért elszomorít, hogy nem kellek senkinek sem, és még meghalni sem tudok...

És akkor jött az ötlet! Egyet tudok csupán a zabáláson kívül: szőni! Így hát gubót szövök. Legyen ez a koporsóm! Itt békésen megfulladhatok és nem zavar, nem tántorít el senki sem. Nem is fognak rámtalálni, épp ezért a hullámat sem fogják meggyalázni. Igen, ez így jó lesz. Ennek örülök. Mégsem egy buta és szőrös, nagy kövér hernyó volnék! Úgy látszik, az én életem értelme az volt, hogy tudatosan haljak meg. Legyen hát!

Azzal begubódzott. Jó erősen rögzítette koporsóját egy szélvédett faágon. Csak lógott és várt. Várt és várt. Mégsem fulladt meg. Ezt is elrontotta valahol, és nem értette. Cserbenhagyta még az oly bölcs gondolatai is, amire eddig mindig számíthatott. Pedig azt hitte, mindent tud az életről.

Nagyon elkeseredett.

Feladta.

És akkor elkezdődött valami.

Mégsem úgy történt, ahogy eltervezte.

Két héten keresztül, teljesen megmagyarázhatatlan változáson ment keresztül, amibe semmi beleszólása sem volt. Nem számítottak gondolatai sem. Csak befelé figyelt. Mást úgysem tehetett. Szinte külső szemlélőként nézte végig saját testének teljes átalakulását. Nélküle történtek a dolgok. Aztán ez is megállt. És csak akkor eszmélt rá, hogy kinőtte a koporsóját!

De tanult a leckéből. Nem akarta megérteni mindenáron a dolgokat többé. Csak követte vágyait, érzéseit. És most ki akart törni. Kíváncsi volt arra, hogy mivé változott. És nem érdekelte többé az, hogy miért!
Belül is más lett.

Feltörte a koporsó fedelét és kimászott.

Fájdalmas volt az első nyújtózás.

Hatalmas szárnyai lettek, ami örömétől egyre csak tovább nőttek és feszültek. A reggeli szikrázó napsütés megszárította csillogó sárga-fekete mintás szárnyait. Aztán meglátogatta a régi jó barátja is, az éhség. De most nem az a görcsös zabálási vágy lett úrrá rajta, hanem valami édes nedűre vágyott. Érezte a szellőben az illatát. Valami színes tarkaságok felől jöttek a fű közül.

Nem gondolkodott, csak élvezte a létezést, és azt a szellő játékát, amivel először vitorlázott a nektárjukat kínálgató virágok felé...


Annyira az életböl iródnak...

Idézetek//Kértem Istent

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Õ veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás
mellékterméke, nem kapni, megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,
de Ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlõdést,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlõdés az én dolgom,
de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,
úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom már kezded érteni.

Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet...
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot,
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

Kértem adjon szeretetet...
És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmet...
És Isten adott lehetőségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam és mégis megkaptam mindent,
amire szükségem volt.

Idézetek//Az aranydoboz

Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzért vásárolt arany csomagolópapírt.

Volt azonban valami, amiről az apa nem tudott: A lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot.Ebbe csomagolta az apja számára készített ajándékdobozt és így tette karácsonykor a fa alá.

Szenteste, mikor az apja kibontotta az ajándékot, látta, hogy a doboz belül üres. A következőket mondta a lányának:
- Tudod kislányom, az úgy szokás: ha valakinek ajándékot adunk, nem szabad üres dobozt adni.
- De apa! Hiszen ez a doboz nem üres! Tele van szeretettel és csókokkal, amiket én raktam el neked karácsonyra!

Az apa könnyeivel küszködve ölelte át a lányt bocsánatáért esedezve.
A kislány átölelte az apját és sírva bocsátott meg neki.

Nem sokkal azután a kislány egy balesetben meghalt.
Az apa egy egész életen át az ágya alatt őrizte az aranydobozt.
Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta és egy csókot vett ki belőle, így emlékezve a gyermekére, aki azokat beletette ...

Mindannyiunknak van ilyen aranydobozunk, amely tele van csókokkal és szeretettel a gyermekeinktől, családunktól, barátainktól... Ők azok, akik felemelnek minket bajainkból amikor a szárnyaink megsérülnek, hogy emlékeztessenek bennünket arra: hogyan kell repülni....

Idézetek// A halász és menedzser

Estefelé járt. A halász épp hazatért a csónakján, amikor találkozott egy piackutató szakemberrel, aki épp arrafelé dolgozott. A piackutató megkérdezte a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán.

A halász erre azt felelte, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- ...és egyébként mivel tölti a szabadidejét? - kérdezte a szakember.
- ...például játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Öszejövünk a barátainkkal, és zenélünk egy kicsit - felelte a halász.

A piackutató közbevágott: - Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia! Akkor több pénzt keresne, hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálos flottára.
- És azután? - kérdezte a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladókon keresztül árulná a halait, közvetlenül a konzervgyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindítana egy saját halfeldolgózó üzemet. Akkor el tudna innen menni, Párizsba, New York-ba, és onnan irányítaná a vállalkozást. Még azt is fontólóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletét, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődött a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolta a piackutató.
- És azután?
- Akkor kezdene érdekessé válni az élet! - magyarázta a szakember - nyugdíjba vonulhatna. Otthagyná a városi rohanó életformát, és egy távoleső kis kedves faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezte a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani az unokáival, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a barátaival, zenélgetni egy kicsit...

Idézetek//A tökéletes üveggolyó

Volt egyszer egy tökéletes üveggolyó, sem egy repedés, sem egy kisebb hiány, horpadás nem volt rajta, gyönyörű gömbölyű volt, állandóan fényes... Vigyázott is magára nagyon, nehogy valami baja essen, állandóan tisztán tartotta magát és fényesen, de mégsem volt boldog.

Nem volt barátja, pedig a tökéletességét, még azzal is fokozta, hogy minden üveggolyónak segített, ahol és ahogyan csak tudott. Kedves volt hozzájuk, ha valami hiányzott nekik, a sajátját is odaadta és mégis hiába iparkodott, csak csak nem akart senki barátkozni vele. Sokszor bánatosan nézte a többi üveggolyót, amint vidáman, néha-néha egymásnak koccanva, nagyokat kacagva csilingelésükkel, egymással játszadoztak, egyik másik, még a sárba is bele-bele gurult, nem törödve azzal, hogy elveszíti fényét.....

Ilyenkor ő kézségesen szaladt oda, lemosni, szárazra törölni, hogy a másik visszanyerje csillogását, de alig kapott mást, mint egy köszönömöt, és a másik nem maradt vele barátkozni, játszani, hanem gyorsan visszagurult a többiekhez és a következő pillanatban, már nem is ragyogott olyan szépen.

Sehogyan sem tudta ezt megérteni a tökéletes üveggolyó..... és elgurult egy bölcs emberhez.
- Nocsak-nocsak, hát te mit keresel itt? - kérdezte.
- Szeretném, ha válaszolnál nekem. Miért nem szeret engem a többi üveggolyó? Tisztelnek,becsülnek, de nincs egy igazán,jó barátom, pedig mindent megpróbátam, hogy legyen legalább egy....!
Nézte , nézte az ember az üveggolyót, sehol egy karcolás, sehol egy horpadás és gyönyörűen csillogott.
- Tudod, kedves üveggolyó elárulom a titkot : Túl tökéletes vagy!És, hogy rajtad kivül, kevés ilyen van, a legtöbb üveggolyónak van valamilyen hibája, de nem törödik vele, mert tudja bármilyen ő, mégis csak egy üveggolyó. Mégha nem is tökéletes. De, ha téged meglát, meglátja tökéletességed és szépséged, eszébe juttatod, hogy ő nem tökéletes, pedig egyik, másik iparkodik, hogy ők is olyanok legyenek. Csakhogy ők akkor nem érzik jól magukat, csak feszengenek, eltűnik a vidámságuk, a természetességük, még végül úgy döntenek, hogy nem baj, ha nem tökéletesek, de van barátjuk, hiszen a barátjuk sem tökéletes, de ők így szerették meg egymást....és eszükbe sincs emiatt szomorkodni.
Az üveggolyó sokáig hallgatott, legbelül nagyon szomorú lett, hiszen ő sem tehet arról, hogy tökéletesre formálták, ahogyan a többiek sem, hogy nem tökéletesek.

Megköszönte az embernek a választ, és kigurult az ajtón, miközben nedvesen csillogott, mintha sírna....

2009. február 15., vasárnap

Egy kis tavaszi elörejelzés



Ezt a kis virágot csütörtökön fényképeztem le a telefonommal, mert hihetetlen, de már bontogatja szirmait a Pipitér. Egyébként, nálunk majdnem mindig ilyen zöld télen a fü.
Már nagyon várom, hogy jöjjön a tavasz, mert a tavalyi nyarunk csak május juniusban volt. Júliusban és augusztusban talán kétszer, ha ki lehetett menni a házból pulóver nélkül. Nem azt mondom én, hogy legyen rekkenö höség, de egy kis kellemes meleg már ránk férne. 22-27 fok közötti elég kellemesnek számitana nálam, mert a 40 fokokat én sem birom sokáig elviselni.

2009. február 13., péntek

Egy elég jó nap

Ma egész jó napom volt.
A munkahelyemen reggel mire beértem a kávéfözöre azt mondták, hogy kilyukadt, mert mindenhol állt a viz, és még akkor is folyt belöle. Vizporszivóval felszivattuk a vizet, beinditottuk a kávéfözöt, amelyiket defektesnek gondoltuk (a kettöböl), nem használtuk, de be volt kapcsolva. Délután jött a szerelö, szanaszét szedte, de nem talált neki semmi baját. azóta is müködik, és nem is folyik.
Úgy néz ki a péntek 13 müködött.

Vettem ma pár virágmagot, mert szeretném a teraszainkat virágokkal disziteni, és az a legszebb, amit saját kezemmel ápolgatok, nevelgetek.
Hazaértem, gyorsan átöltöztem, és elmentem a fittnesterembe. Kb egy óra húsz percet töltöttem el elég intenziven. Utána olyan jól éreztem magam, hogy biztos, hogy nem fogom abbahagyni. Jó lenne pár kilót leadni, de leginkább a hasikámról ledolgozni a zsirpárnát.

Holnap Valentin-napja lesz, ha minden igaz elmegyünk a párommal valahova enni, már alig várom. Biztos, hogy jól fogjuk érezni magunkat.

2009. február 11., szerda

Motorjavitás

Nem tudom, mi történik velem az utóbbi idöben. Egyszerüen nem tudok koncentrálni semmire. Január 25-én vettem egy feltöltökártyát a telefonomhoz, pár napig nem volt rá szükségem, ezért eltettem egy "biztos" helyre. Hát igen, aztán az a biztos hely törlödött a fejemben. Egyszerüen nem találtam sehol, pedig mindenhol kerestem. Ma megint elkezdtem keresni, de nagyon aprólékosan, erre, hol találom meg, ott, ahova raktam, és ott, ahol legalább 3-szor már megnéztem. Nem értem, az utóbbi idöben nagyon sokszor járok igy, ez azt jelentené, hogy öregszem? Na de már most? Mi lesz akkor 10 év múlva? Triplájával kell szednem a kavintont, vagy mi?

Voltam ma a motorszervizben, leadtam a motort, pár óra múlva mehettem érte, addig bementem egy baráthoz, aki még ott dolgozik, ahol augusztusig én is, kicsit megmelegedtem, és készitettem pár fotót, mert olyan szép napsütés volt.



Ha nem lenne a fénykép el sem hinném, hogy két óra múlva elborult és még meg is áztatott. Persze miután hazaértem megint elállt az esö. Délután elmentem a motorért, és csak 30 eurot kellett fizetnem érte. De legalább holnap már mehetek motorral, nem kell bringáznom.

2009. február 9., hétfő

Hétfö

Hát ez nem az én napom volt.
Kezdödött azzal, hogy elinduláskor éreztem hogy a motorom nem tud úgy nekilendülni, mint egyébként szokott, kb 200 méter után visszafordultam, elökaptam az olajzót, meg a rongyot, hogy ne kenjem össze vele magamat nagyon. Gondoltam mi a baj, beragadt az esözések miatt a fékrendszerem. Kb félórás szenvedés után úgy gondoltam, hogy megpróbálom. Elindultam, de kétszáz méter után inkább visszafordultam, mert nem akartam tönkretenni.
Úgy voltam vele elökapom a bringát, ha ló nincs a szamár is jó alapon felnyergelem és azzal megyek dolgozni. Igenám, de a hátsó kerék töklapos, de mit nekem egy kis pumpálás. Gyorsan lerendeztem, indulnék, akkor derül ki, hogy a kulcsát nem hordom magammal. Fel a másodikra, közben folyik rajtam a viz, mert induláskor esett az esö, de mire leértem már el is állt. Persze nem vettem le az esö elleni felszerelésemet (kabát, nadrág, sapka), ami alatt aztán igazán lehet izzadni.
Elindulás után kiderült, hogy nagyon régen bicajoztam, ami azt is jelenti, hogy alig birtam tekerni, meg azt is jelenti, hogy kicsit be is rozsdásodott, ami annyit jelent, hogy elég nehezen lehet tekerni. Hát a hülye bringásokról ne is beszéljek, mennek mint az állat, elsöbbséget adni, ugyan már ök az urak az úton. Némelyiket úgy meg tudnám csapni, hogy a dinamó világosságot adna neki. Kb egy órás késéssel be is értem, remegtem mint a kocsonya, az idegtöl meg a fáradtságtól. Vérnyomásom is megugrott 169/106-ra. Azóta sem tudott lemenni, de majd holnap.

2009. február 7., szombat

Idézetek// Árvácska

Szelíd arcú, szép, fiatal asszony sétálgatott egy szép nagy kertben. Nézte a virágokat, és megállt a sárga, lila, bordó árvácskák előtt, s így sóhajtott fel: - Olyanok, mintha bársonyruhás kis leánykák lennének!

Majd mindjárt utána felnézett az azúrkék mennyboltozatra, összetette a két kezét és felfohászkodott:
- De jó volna, ha nekem édes, bársonyos arcú kisleányom lenne! Mindig selyembe, bársonyba öltöztetném, becézgetném, dédelgetném.

A szelídarcú fiatal asszony sóhajtását bizonyára meghallotta egy fehér szárnyas kisangyalka, mert rövid idő múlva csakugyan küldött neki az Istenke egy bársonyos arcú kicsi leányt. Nagyon boldog volt az asszony, és kisleányát elnevezte Árvácskának.
Árvácskából nemsokára igazi kis árva lett, mert édesanyja egy nap nagyon beteg lett és meghalt. A kisleánnyal ettől fogva senki sem törődött. Fáradtan, éhesen bolyongott, és valahogyan kitévedt a kert kapuján. Úgy eltévedt, hogy nem is találta már meg visszafelé az utat. Fázott Árvácska, és éhezett, a kimerültségtől pedig alig bírta vonszolni magát.
- Óh, édes anyácskám! - zokogott fel. - Miért hagytál magamra? Lásd, amióta elmentél, mindenki bánt. Szép, szelíd arcú anyácskám, gyere vissza fázó, éhező Árvácskádhoz!
Két kis kezét összetette Árvácska. Felnézett az azúrkék mennyboltozatra. Várta, hogy megnyíljon a mennyország és kilépjen rajta anyácskája.
Ekkor egyszerre csak emelkedni kezdett a lába. Kicsi szárnyakat érzett két vállán, és repülni kezdett egyre magasabbra. Ott látta magát a szép nagy, kertben, ahol szelídarcú anyácskájával sétálgatott. Lábai alatt friss zöld pázsit terült el. A rózsák bársonyosan simogatták, a violák feléje nevettek.

Az árvácskák közül kilépett egy apró tündérke. Sárga cipőcskét nyújtott feléje és lila bársony ruhát, csilingelő édes hangján így szólt:
- Íme, fogjad kis Árvácska! Szép, szelíd arcú anyácskád küldi mindezt. Öltözz fel gyorsan, és gyere velem, hogy hozzá vihesselek.
- De tüske szúrta meg a kezemet, kő nyomta meg a lábamat, össze-vissza tépett a bozót! - Hogyan menjek így anyácskám elé? Megijed tőlem, ha így lát viszont.
- Ebben az esetben nem tudok mást mondani, mint hogy vissza kell menned a Földre. Ha nem akarod, hogy anyácskád búslakodjon, tovább kell ott tűrnöd és szenvedned.
- De a szép sárga cipellőcskéket, a lila bársony ruhácskát magammal vihetem? - kérdezte Árvácska.
- Nem - válaszolt a tündér -, mert ha visszamész, oda egyebet kell vinned, úgyhogy nem marad hely ezek számára.
- Vajon mit? - nézett fel gyorsan a leányka.
- Előbb el kell határoznod magadat, hogy itt akarsz-e maradni, felhúzod-e a bársony cipellőcskéket, felveszed-e a lila bársonyruhát, és anyácskád elé sietsz. De akkor nem szabad ám arra gondolnod, hogy megfájdul a szíve, ha meglátja kezeden a tüskék nyomát, ha észreveszi, hogy lábadat kő sebezte fel. Akkor erősnek és keményszívűnek kell lenned, és el kell viselned, hogy anyácskádat sírva lásd viszont.
- Nem, nem, nem, jóságos tündérke, csak ezt ne! - sikoltott fel Árvácska. Inkább visszamegyek a drága cipellőcske nélkül, a lila bársony ruhácska nélkül, de azt nem bírom el, hogy anyácskám sírjon.
- Menj hát, kedves, jószívű kis Árvácska! - simogatta meg az angyalka a leányka fejét. És vidd magaddal ezt a fehér virágot, hintsd szét mindenfelé, amerre gyermekeket látsz, hogy valamennyinek jusson belőle. Isten veled és ne félj! Anyácskád két szeme idefent virrasztani fog fölötted, és összekulcsolt két keze azért imádkozik, hogy neked odalent ezentúl jó dolgod legyen, mert te ezt méltán megérdemled.
- Menj, kis Árvácska, és vidd magaddal e fehér virág képében a gyermeki szeretetet!

2009. február 4., szerda

Csak pár szó

Nagyon régen nem irtam már ide, úgyhogy már ideje.
Az utóbbi idöben a munkahelyemen nem úgy mennek a dolgok, ahogy nekem is tetszene. Kicsit az idegeim is kikészültek. A sokáig visszafogott indulattol felment a vérnyomásom, elmentem a dokihoz, elküldött vérvételre, jövö héten meglesznek az eredmények. Remélem, még javitható a dolog, azaz nem mentem túl késön orvoshoz. Most vérnyomáscsökkentöt is kaptam, aztán majd meglátja hogy mit irjon még fel. Hát ennyi egyenlöre.