2010. november 20., szombat

Sapkát kötök

(Nem piszkos ám, ez a szine. De nekem nagyon tetszik.)


Elkezdtem életem elsö sapkáját megkötni.
Egyszerüen tele volt már a hócipöm, hogy nem találtam olyan sapkát az üzletekben, ami nekem is tetszene persze arról nem is beszélve, hogy ne fázna benne a fejem télen.
Persze ha villamossal vagy busszal járnék nem lenne érdekes a dolog, elég lenne egy kapucni és kész.
De mivel hogy napi szinten kismotorral járok, a kapucni alól nem tudnék rendesen kinézni, ugyanis ha hátrafelé kellene nézni, maximum a sötétséget láthatnám a kapucni belsejében.

Egyik nap bementem az egyik nagy bevásárlóKözpontba és a Lidl-ben (itt is van), megláttam a gombolyagokat. Régen szerettem volna valami kézimunkaféleséget, föleg mióta megvan a szemüvegem, sokkal jobban látok, és úgy néz ki türelmem is lesz hozzá.
Hat gombolyag volt és volt hozzá szuvenirként egy körkötötü is. Úgy voltam vele kipróbálom, legfeljebb ha nem sikerül, majd elrejtem a szekrény mélyére.
Két nap múlva elövettem és kezembe fogtam egy gombolyagot, és a kötötüt.
És gondolkodtam: hogy kezdjek neki? Ha jól emlékszem 20 évvel ezelött kötöttem egy pulóvert, azóta nem volt a közelemben kötötü, nemhogy a kezemben.
És mégis beugrott, rájöttem, hogy kell elkezdeni, azután meg ment mint a karikacsapás.

Persze még félig sincs kész, mert tervezek bele egy bélésrészt is, már vettem hozzá vékonyabb fonalat és kötötüt.

Most számoltam meg, hogy hány szemmel dolgoztam, mert csak találomra mentem. Úgy voltam vele, ha kicsi lenne, akkor majd kötök bele még egy csíkot.

Szóval 55 szemmel inditottam. 7-es körkötötüt használtam (ez volt hozzá)
egy sima
egy forditott,
egy forditott
utána 5-ös meg hatos felállásban egy sima egy forditott sor. Ha változtatni akartam, mint a képen is látszik a csikozás, olyankor egymás után volt a forditott vagy a sima, éppen mi jött.
(Kismacskámnak mindent meg kell néznie, söt az egyik gombolyagot pár percig büszkén hurcolta a lakásban a kis pofájába fogva amig észre nem vettem. Azóta jól elrejtve tartom, mármint a kötést és a gombolyagokat.)

52 sort megkötöttem, azután kezdtem szükiteni a fejtetö részén.
Minden hat szemet simán, hetedik-nyolcadik szemet egybe vettem le, megint hat szem simán és a hetedik-nyolcadik egyben.
A következö sorban négy szem simán, ötödik-hatodik egyben, negy szem simán, ötödik hatodik egyben.
A következö sorban 3 szem simán, negyedik-ötödik szem egyben.

Eddig ennyi van kész. Majd most fogom elkezdeni a bélésanyagát kötni négyes körkötötüvel, még fogalmam sincs, hogy hány szemmel mert ugye ezek kisebb szemek lesznek.
De be fogom irni ide folyamatosan, hátha valakit érdekel, de föleg, ha pár év múlva elfelejteném, akkor is vissza tudjam nézni, mert hol lesz már akkor az én memóriám.

Ha valamit érthetetlenül irtam le, akkor irjatok nyugodtan, ha tudok segitek, ilyen amatör szinten, mert nem ismerem az igazi szakszavakat. Ugyanis én is csak egy kezdö amatörféle lennék.

6 megjegyzés:

  1. Erika,jó a sapka,és nagyon ügyes vagy,hogy ennyi idő után,de azt mondják amit egyszer meg tanulsz,soha nem felejted,és tényleg.valamikor én is kötöttem,sokat,pulcsit,kardigánt,de lehet kedvet kapok,és én is kötök magamnak egy sapkát,mert én sem találok.puszi.ha kész lesz várom a végét.

    VálaszTörlés
  2. Melli, köszi, de ez csak egy darabka belöle.
    Már nekikezdtem a bélésének is, azt hiszem nagyon finom meleg sapi lesz belöle, majd hozom a részleteket.:)

    VálaszTörlés
  3. oké.várni fogom!!!és veszek fonalat.:):):)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól haladsz a sapkával, jó színe van nekem tetszik. Én soha nem tudtam kötni, így meghajolok előtted, hogy saját kötésű sapkában jársz majd.

    VálaszTörlés
  5. Gizi, majd kérdés hogy jó lesz-e a fejemre, de majd úgyis meglátjuk:)))

    VálaszTörlés
  6. Erika sapka kész????
    Én most ugy döntöttem varrok magamnak!az anyag már megvan.:):):)

    VálaszTörlés