Ezeket a gyönyörü rózsacsokrokat kaptam névnapomra.
2009. szeptember 6., vasárnap
2009. július 26., vasárnap
Változás
Megtörtént egy csoda, elindult egy változás.
Két hete új helyen dolgozom, nyugodt vagyok. Barátságosak a kollégák, jól érzem magam. Igaz most még nagyon fáradékony vagyok, de szerintem ha megszoktam, még jobb lesz. Rögtön találkoztam egy magyar lánnyal is, igaz, nem sokat tudunk beszélni, mert más helyen dolgozunk, de majd késöbb. Jaj, azt még nem is mondtam, hogy mit csinálok, szobalány lettem.
Azt hiszem, harmadik napja dolgoztam már ezen a helyen, amikor a párom felhivta a figyelmemet egy cikkre, amihez video is tartozik. Ahol azelött dolgoztam, annak a társhelyén, a járókelök, felfedezték, hogy zárás után az ablakon keresztül látható helyen hemzsegnek az egerek. Étteremben, a polcokon, ahol a kenyérféléket tartják. Hát nagyon örülök, hogy nem voltam már ott, mert engem nagyon érzékenyen érintett az a trehányság, ahogy a kollégáim hozzáálltak a dolgokhoz.
Tapasztaltam mégegy furcsa dolgot. Amióta az új helyen dolgozom, ha hazaérek, nem megy úgy az idö, mint azelött. Akkoriban még észbe sem kaptam és már este 11 óra volt. Most meg mintha még az idö is nyugodtabb lenne, mintha már nem lenne elvarázsolva, vagy hogy is lehetne ezt igazán megmondani.
Most jól érzem magam és nagyon remélem még sokáig lesz igy.
Nekilendültem a lapomnak a szerkesztésének is és most tervezem, hogy lesz egy társoldala is holland nyelven, végülis itt élek.
További szép napot mindenkinek!
Két hete új helyen dolgozom, nyugodt vagyok. Barátságosak a kollégák, jól érzem magam. Igaz most még nagyon fáradékony vagyok, de szerintem ha megszoktam, még jobb lesz. Rögtön találkoztam egy magyar lánnyal is, igaz, nem sokat tudunk beszélni, mert más helyen dolgozunk, de majd késöbb. Jaj, azt még nem is mondtam, hogy mit csinálok, szobalány lettem.
Azt hiszem, harmadik napja dolgoztam már ezen a helyen, amikor a párom felhivta a figyelmemet egy cikkre, amihez video is tartozik. Ahol azelött dolgoztam, annak a társhelyén, a járókelök, felfedezték, hogy zárás után az ablakon keresztül látható helyen hemzsegnek az egerek. Étteremben, a polcokon, ahol a kenyérféléket tartják. Hát nagyon örülök, hogy nem voltam már ott, mert engem nagyon érzékenyen érintett az a trehányság, ahogy a kollégáim hozzáálltak a dolgokhoz.
Tapasztaltam mégegy furcsa dolgot. Amióta az új helyen dolgozom, ha hazaérek, nem megy úgy az idö, mint azelött. Akkoriban még észbe sem kaptam és már este 11 óra volt. Most meg mintha még az idö is nyugodtabb lenne, mintha már nem lenne elvarázsolva, vagy hogy is lehetne ezt igazán megmondani.
Most jól érzem magam és nagyon remélem még sokáig lesz igy.
Nekilendültem a lapomnak a szerkesztésének is és most tervezem, hogy lesz egy társoldala is holland nyelven, végülis itt élek.
További szép napot mindenkinek!
2009. június 13., szombat
2009. június 11., csütörtök
Idézetek//A tökéletes szív
Egy napon egy fiatal megállt a nagyváros központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta.
Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, hogy tényleg ez a szív a legcsodálatosabb szív, amit valaha látott.
Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és tovább is dícsérgette önmagát. Egyszer csak a sokadalomból kivált egy öregember. Csendes hangon, mintha csak önmagához beszélne, így szólt:
-És mégis az Ő szivének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez.
Az összegyült tömeg figyelni kezdte az öreget, és már az ő szívét nézték.
Az ifjú kiváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet. Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszódtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat oda nem illők helyettesítették, nem illeszkedtek tökéletesen, helyenként nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz öreg. Nézd az én szívemet - ez tökéletes!
-A te szived tele van hegekkel, sebekkel... csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a tiéddel. Látod... minden seb a szívemen egy-egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - amikor kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, ő néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, attól lesz ilyen szabálytalan, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással. Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek... hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kozkázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis... azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helye-ket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most kedves fiam, hogy mi az én szívemnek az igazi szépsége? - fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kézzel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívében rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta.
Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve, most az öreg szívének a szeretetétől dobogott.
Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útján.
"Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség.
Idézetek//Visszhang
Apa és fia sétálnak az erdőben. Hirtelen a fiú megbotlik, és éles fájdalmat érezve felkiált: Áúúúúúúúúúúúúúú.
Meglepetésére hangot hall az erdő gyomrából:
- Áúúúúúúúúúúúúúúúú.....!
Kíváncsiságtól fűtve a hang irányába kiált:
- Ki vagy te?
... de az egyetlen válasz ami érkezik:
- Ki vagy te?
Méregbe gurul a fiú és ezt kiáltja:
- Gyáva vagy!
... és a hang visszaszól:
- Gyáva vagy!
A fiú ránéz az Apjára és megkérdezi,
- Apa mi folyik itt?
Fiam - válaszolta az Apja. Figyelj csak! - majd elkiáltja magát:
- Csodállak!
... a hang felel:
- Csodállak!
Az Apja azt kiáltja:
-Csodálatos vagy!
... a hang pedig válaszol:
- Csodálatos vagy!
Majd az Apja elmagyarázza:
Az emberek ezt VISSZHANGNAK nevezik, pedig ez valójában maga az ÉLET! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled szemben, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi.
2009. május 23., szombat
2009. május 18., hétfő
Idézetek//A kőfaragó
Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt magával és az életével. Egy szép napon, amikor mendegélt elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt.
Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók.
„Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő!” – gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene szegény kőfaragó módjára tengetnie az életét.
Legnagyobb ámulatára egyszerre gazdag kereskedővé változott. Nagyobb pompa és vette körül, amit valaha álmodni mert volna. Irigyelte és gyulölte is mindenki, aki nála szegényebb volt.
Egyszerre csak pompás gyaloghintót vittek el háza előtt, a gyaloghintóban magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt. „Milyen hatalmas ez a hivatalnok” – gondolta. „Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék!”
Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett gyaloghintón cipelték, és a nép reszketett tőle, gyűlölte és földig hajolt előtte, amerre csak járt.
A nyári nap forrón tűzött és a hivatalnok iszonyúan kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A nap fenségesen ragyogott az égen és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről.
”Milyen hatalmas a nap!” – gondolta. „Bárcsak nap lehetnék!”
Ezután nappá változott, mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá.
Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a nap és földműves közé, így a nap sokat veszített erejéből.
„Milyen hatalmas az a viharfelhő!” – gondolta. „Bárcsak viharfelhő lehetnék!”
Ezután hatalmas felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat, mindenki kétségbeesésére.
Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. A szél volt az. „Milyen hatalmas a szél” – gondolta. „Bárcsak szél lehetnék!”
Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a háztetőkről, kicsavarta tövestől a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített.
Hanem egyszerre csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan igyekezett is elfújni, csak állt rendületlenül. Hatalmas szikla volt az. „Milyen hatalmas ez a szikla!” – gondolta. „Bárcsak szikla lehetnék!”
Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon.
Ahogy ott állt, egyszer csak kopácsolást hall, egy kalapács hangját és érezte, hogy farigcsálják az oldalát. „Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál? – kérdi. Letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót.
Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók.
„Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő!” – gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene szegény kőfaragó módjára tengetnie az életét.
Legnagyobb ámulatára egyszerre gazdag kereskedővé változott. Nagyobb pompa és vette körül, amit valaha álmodni mert volna. Irigyelte és gyulölte is mindenki, aki nála szegényebb volt.
Egyszerre csak pompás gyaloghintót vittek el háza előtt, a gyaloghintóban magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt. „Milyen hatalmas ez a hivatalnok” – gondolta. „Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék!”
Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett gyaloghintón cipelték, és a nép reszketett tőle, gyűlölte és földig hajolt előtte, amerre csak járt.
A nyári nap forrón tűzött és a hivatalnok iszonyúan kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A nap fenségesen ragyogott az égen és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről.
”Milyen hatalmas a nap!” – gondolta. „Bárcsak nap lehetnék!”
Ezután nappá változott, mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá.
Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a nap és földműves közé, így a nap sokat veszített erejéből.
„Milyen hatalmas az a viharfelhő!” – gondolta. „Bárcsak viharfelhő lehetnék!”
Ezután hatalmas felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat, mindenki kétségbeesésére.
Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. A szél volt az. „Milyen hatalmas a szél” – gondolta. „Bárcsak szél lehetnék!”
Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a háztetőkről, kicsavarta tövestől a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített.
Hanem egyszerre csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan igyekezett is elfújni, csak állt rendületlenül. Hatalmas szikla volt az. „Milyen hatalmas ez a szikla!” – gondolta. „Bárcsak szikla lehetnék!”
Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon.
Ahogy ott állt, egyszer csak kopácsolást hall, egy kalapács hangját és érezte, hogy farigcsálják az oldalát. „Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál? – kérdi. Letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót.
Idézetek//Gondolatod valóságot teremt!
Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.
Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
„Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!” - gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
„Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!”
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék.
Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr.
Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
”Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!”
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
„Tudtam” - mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.
Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
„Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!” - gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
„Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!”
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék.
Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr.
Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
”Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!”
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
„Tudtam” - mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.
2009. május 2., szombat
Kiabálós munkanap
Ma nem hagytam magam, bár az utóbbi idöben egyébként sem szoktam.
A kiabálást sem én kezdtem, de hülye lettem volna hagyni magamat. Fel voltam már készülve rá, attól függetlenül mégis váratlanul érintett. Csak azt nem értem, hogy a többiek miért nem szállnak vele szembe, mindenkit hülyének néz, mindenkivel ott csesz ki, ahol csak tud, és tudják, és mégis hagyják magukat. Na de mindegy, mindenki saját magának csinálja. Az ilyenek miatt lett magas a vérnyomásom, mert azelött sosem volt vele baj.
A fönököm is csak barátnak való, mert nem tud a sarkára állni.
Nekem mindig ez jut róla az eszembe:
A kiabálást sem én kezdtem, de hülye lettem volna hagyni magamat. Fel voltam már készülve rá, attól függetlenül mégis váratlanul érintett. Csak azt nem értem, hogy a többiek miért nem szállnak vele szembe, mindenkit hülyének néz, mindenkivel ott csesz ki, ahol csak tud, és tudják, és mégis hagyják magukat. Na de mindegy, mindenki saját magának csinálja. Az ilyenek miatt lett magas a vérnyomásom, mert azelött sosem volt vele baj.
A fönököm is csak barátnak való, mert nem tud a sarkára állni.
Nekem mindig ez jut róla az eszembe:
2009. április 27., hétfő
Gondolat?- Gondolat!
Gondolat:, hm érdekes szó. Most úgy érzem, hogy nekem nincs is gondolatom, üres vagyok, fáradt vagyok, igazából nem köt le semmi.Üresen lebegek az ürben.
Talán majd holnap vagy holnapután feltöltödnek a gondolataim, addig meg lebegek tovább üresen.
Ez jutott a fejembe.
Talán majd holnap vagy holnapután feltöltödnek a gondolataim, addig meg lebegek tovább üresen.
Ez jutott a fejembe.
2009. április 21., kedd
2009. március 30., hétfő
Prohászka Ottokár Kő az úton
Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.
Egyik kedvenc versem
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.
Egyik kedvenc versem
2009. március 23., hétfő
Idézetek//József Attila: Ady emlékezete
- Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békitik a símák alattomba'
lány-duzzogássá haragvásait?
Földön a magyar és földben a költő,
dühödt markába rögöket szorit,
melléről égre libbent föl a felhő,
de tovább vívja forradalmait.
A televény titokzatos honában
izgat tovább, nem nyugszik, nem feled.
Ezer holdon kiált és haragjában
szeleket űz a Hortobágy felett.
Szeleket, melyek úri passzióból
a begyüjtött kis szénát szétszedik
s a sülyedt falun fölkapják a hóból
Dózsa népének zsuppfedeleit.
Teste a földé. Földmívesé lelke,
ezért koppan a kapa néhanap.
Sírja három millió koldus telke,
hol házat épit, vet majd és arat.
Verse törvény és édes ritmusában
kő hull s a kastély ablaka zörög, -
eke hasit barázdát uj husában,
mert virágzás, mert élet és örök.
1930. márc. 23.
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békitik a símák alattomba'
lány-duzzogássá haragvásait?
Földön a magyar és földben a költő,
dühödt markába rögöket szorit,
melléről égre libbent föl a felhő,
de tovább vívja forradalmait.
A televény titokzatos honában
izgat tovább, nem nyugszik, nem feled.
Ezer holdon kiált és haragjában
szeleket űz a Hortobágy felett.
Szeleket, melyek úri passzióból
a begyüjtött kis szénát szétszedik
s a sülyedt falun fölkapják a hóból
Dózsa népének zsuppfedeleit.
Teste a földé. Földmívesé lelke,
ezért koppan a kapa néhanap.
Sírja három millió koldus telke,
hol házat épit, vet majd és arat.
Verse törvény és édes ritmusában
kő hull s a kastély ablaka zörög, -
eke hasit barázdát uj husában,
mert virágzás, mert élet és örök.
1930. márc. 23.
Idézetek//Együtt könnyebb
Volt egyszer egy favágó, s annak négy fia. Négyfele húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyettértés lett volna köztük. Mindennapos volt a veszekedés. Egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak rajtuk.
Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, egyre boldogtalanabb lett. Sokszor próbálta elmagyarázni, hogy a veszekedés nem használ, mindhiába. Az apai jótanács egyik fülükön be, a másikon ki.
Elment egyszer a favágó az erdőbe fát vágni. Készített a lenyesett gallyakból egy köteget, megkötötte egy kötéllel.
Útközben eszébe jutott valami. Izgatottan várta haza fiait. Ahogy hazaértek, hívatta őket.
Odamegy a négy fivér. Kérdezik:
- Mi az, apánk?
Erre a legidősebb fiának szól a favágó:
- Törd csak fiam kettőbe ezt a rőzsét!
Megpróbálta, de nem sikerült, megszégyenülve ment vissza apjához.
- Nem megy ez nekem, apám.
A favágó elmosolyodott, és mondta a második fiának:
- Most te próbáld meg, fiam, törd csak ketté. Pont úgy járt, ahogy a bátyja. Így próbálta meg a harmadik, majd a negyedik fiú is. Egyiknek sem sikerült. Mind csüggedten ültek a földre.
Fölállt akkor a favágó mosolyogva. Kicsomozta a kötelet, amivel körülkötötte a rőzsét. Széthullottak a gallyak.
Mondja akkor is fiainak:
- Fiaim, most törjétek el ezeket a gallyakat.
Odaugrik a négy fiú, felkap mindegyik, egy- két gallyat, és azon nyomban eltöri.
Nagy büszkén állnak apjuk előtt.
Erre a favágó:
- Látjátok, még össze volt kötve a sok gally, nem tudtátok eltörni.
Külön-külön egy szempillantás alatt eltörtétek mind.
Épp így győz le bármilyen ellenség titeket külön-külön.
De ha együtt maradtok, összetartatok, nincs az a hatalom, aki legyőzne titeket.
Az összetartozás hatalmas erő...... ami szinte legyőzhetetlen!
Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, egyre boldogtalanabb lett. Sokszor próbálta elmagyarázni, hogy a veszekedés nem használ, mindhiába. Az apai jótanács egyik fülükön be, a másikon ki.
Elment egyszer a favágó az erdőbe fát vágni. Készített a lenyesett gallyakból egy köteget, megkötötte egy kötéllel.
Útközben eszébe jutott valami. Izgatottan várta haza fiait. Ahogy hazaértek, hívatta őket.
Odamegy a négy fivér. Kérdezik:
- Mi az, apánk?
Erre a legidősebb fiának szól a favágó:
- Törd csak fiam kettőbe ezt a rőzsét!
Megpróbálta, de nem sikerült, megszégyenülve ment vissza apjához.
- Nem megy ez nekem, apám.
A favágó elmosolyodott, és mondta a második fiának:
- Most te próbáld meg, fiam, törd csak ketté. Pont úgy járt, ahogy a bátyja. Így próbálta meg a harmadik, majd a negyedik fiú is. Egyiknek sem sikerült. Mind csüggedten ültek a földre.
Fölállt akkor a favágó mosolyogva. Kicsomozta a kötelet, amivel körülkötötte a rőzsét. Széthullottak a gallyak.
Mondja akkor is fiainak:
- Fiaim, most törjétek el ezeket a gallyakat.
Odaugrik a négy fiú, felkap mindegyik, egy- két gallyat, és azon nyomban eltöri.
Nagy büszkén állnak apjuk előtt.
Erre a favágó:
- Látjátok, még össze volt kötve a sok gally, nem tudtátok eltörni.
Külön-külön egy szempillantás alatt eltörtétek mind.
Épp így győz le bármilyen ellenség titeket külön-külön.
De ha együtt maradtok, összetartatok, nincs az a hatalom, aki legyőzne titeket.
Az összetartozás hatalmas erő...... ami szinte legyőzhetetlen!
2009. március 19., csütörtök
Idézetek//Építkezz okosan!
Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett családjával.
- Valahogy majd csak elleszek - mondta
A főnők nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat. Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez az egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnők is, magával hozta a ház kulcsait, és átadta azokat az ácsmesternek.
- Ez a Te házad - mondta - Ezt én adom ajándékba.
Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár..... Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egész másképp dolgozott volna.
Így van ez mindannyiunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk ki magunkból. És aztán rádöbbenünk, hogy magunknak kell, majd abban a házban laknunk, amit építettünk, ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.
De már nincs visszaút, Te is építőmester vagy, Te is nap mint nap kalapácsot fogsz a kezedbe, hogy szöget verj a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel.
Valaki úgy fogalmazott, hogy "az élet egy csináld magad vállalkozás"! Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.
- Valahogy majd csak elleszek - mondta
A főnők nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat. Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez az egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnők is, magával hozta a ház kulcsait, és átadta azokat az ácsmesternek.
- Ez a Te házad - mondta - Ezt én adom ajándékba.
Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár..... Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egész másképp dolgozott volna.
Így van ez mindannyiunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk ki magunkból. És aztán rádöbbenünk, hogy magunknak kell, majd abban a házban laknunk, amit építettünk, ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.
De már nincs visszaút, Te is építőmester vagy, Te is nap mint nap kalapácsot fogsz a kezedbe, hogy szöget verj a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel.
Valaki úgy fogalmazott, hogy "az élet egy csináld magad vállalkozás"! Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.
Idézetek//Természetfölötti hallás
Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy amerikai nagy városban , a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcasorokon, a város zaja szinte süketitő volt: az autósok nyomták dudáikat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkon.
Egyszer csak megszólal az indián.
- Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet - mondta a barátja - ekkora zajban, hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
- Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!
- Ez őrültség! - mondta a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult, az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátjának leesett az álla.
- Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
- Nem - válaszolta az indián - semmivel sem külömbözik a tiedtől. A dolog csak azon múlik, mire figyelsz jobban.
- Ez lehetetlen, sose hallanék, meg egy tücsköt ebben a zajban!
- Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a fontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett zsebéből néhány pénzérmét és földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon a pénzérme ami leesett, nem az ővé-e.
- Látod mire gondoltam?
Az egész csak azon múlik, hogy mi a FONTOS számodra!!!
Egyszer csak megszólal az indián.
- Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet - mondta a barátja - ekkora zajban, hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
- Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!
- Ez őrültség! - mondta a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult, az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátjának leesett az álla.
- Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
- Nem - válaszolta az indián - semmivel sem külömbözik a tiedtől. A dolog csak azon múlik, mire figyelsz jobban.
- Ez lehetetlen, sose hallanék, meg egy tücsköt ebben a zajban!
- Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a fontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett zsebéből néhány pénzérmét és földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon a pénzérme ami leesett, nem az ővé-e.
- Látod mire gondoltam?
Az egész csak azon múlik, hogy mi a FONTOS számodra!!!
Idézetek//Láss, ne csak nézz!
A tudós biztosra vette, hogy előbb-utóbb megfejti a létezés titkát. Biztosra vette, hogy csak idő kérdése az egész. Úgy érezte, ha tüzetesen megvizsgálja a dolgokat, akkor minden kérdésére sikerül választ kapnia.
Egy nap egy piros rózsát vett észre az ösvény mellett:
- Gyönyörű - suttogta. Kíváncsi lett a rózsa titkaira, ezért leszakította, és elvitte haza, hogy megvizsgálja. Otthon aztán apró darabokra tépte a rózsát, de hiába, mert képtelen volt megtalálni benne azt, ami széppé tette. Értetlenül állt a széttépett virág fölött.
- Egy nap ez a titok is ki fog derülni, erre a kérdésre is választ fogunk kapni.
Ugyanazon a napon, egy festő is végigment az ösvényen, és megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat, letépte. Otthon vázába tette, és nekiállt, hogy lefesse. Miközben festette, a rózsa elhervadt, és elpusztult.
- Se szavakkal, sem ecsettel nem tudom visszaadni ezt a szépséget. Talán, majd egyszer megfejti valaki a titkot.
Ugyanazon a napon, egy szerzetes ment végig az ösvényen, s ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Leült mellé, beszívta illatát, elgyönyörködött benne, és úgy belemerült a szépségében, hogy el is felejtette hol van. Végül mosolyogva felállt és elsétált.
Később elmesélte barátainak.
- És mire sikerült rájönnöd?
Arra, hogy a létet át kell élni, meg kell tapasztalni, el kell fogadni, és ünnepelni kell. Nézz csak - mutatot körbe a kertben - NÉZZ és LÁSS, és FOGADJ el mindent olyannak, amilyen!
Egy nap egy piros rózsát vett észre az ösvény mellett:
- Gyönyörű - suttogta. Kíváncsi lett a rózsa titkaira, ezért leszakította, és elvitte haza, hogy megvizsgálja. Otthon aztán apró darabokra tépte a rózsát, de hiába, mert képtelen volt megtalálni benne azt, ami széppé tette. Értetlenül állt a széttépett virág fölött.
- Egy nap ez a titok is ki fog derülni, erre a kérdésre is választ fogunk kapni.
Ugyanazon a napon, egy festő is végigment az ösvényen, és megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat, letépte. Otthon vázába tette, és nekiállt, hogy lefesse. Miközben festette, a rózsa elhervadt, és elpusztult.
- Se szavakkal, sem ecsettel nem tudom visszaadni ezt a szépséget. Talán, majd egyszer megfejti valaki a titkot.
Ugyanazon a napon, egy szerzetes ment végig az ösvényen, s ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Leült mellé, beszívta illatát, elgyönyörködött benne, és úgy belemerült a szépségében, hogy el is felejtette hol van. Végül mosolyogva felállt és elsétált.
Később elmesélte barátainak.
- És mire sikerült rájönnöd?
Arra, hogy a létet át kell élni, meg kell tapasztalni, el kell fogadni, és ünnepelni kell. Nézz csak - mutatot körbe a kertben - NÉZZ és LÁSS, és FOGADJ el mindent olyannak, amilyen!
Idézetek//A szeretet körforgása
Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a kolostor kapujában. Amikor a kapus barát kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szőlőfürtöt. - Drága kapus barát, ez itt szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam ajándékba!
- Köszönöm! Máris viszem az apátnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni.
-Nem. Én neked hoztam.
- Nekem? Én nem érdemlem meg a természet ily gyönyörű ajándékát.
- Amikor kopogtattam, Te mindig ajtót nyitottál nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szőlő neked is adjon valamit a nap szeretetéből, az első szépségből.
A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelöttt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az apátnak, aki mindig bölcs szavakkal biztatta. Az apát is nagyon örült a szőlőnek, de eszébe jutott, hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta. "neki adom a szőlőt. Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal."
De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott: "a szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi." És amikor a szakács barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.
- Ez a tied. Mivel Te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos művével.
A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak. Aztán sekrestyés barát odaajándékozta szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy megértse, hogy a teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is. Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor ajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé, hogy egy olyan közösség tagjává válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt, elvitte a szőlőt a kapus barátnak.
- Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szőlő jót fog tenni neked.
A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával.
- Köszönöm! Máris viszem az apátnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni.
-Nem. Én neked hoztam.
- Nekem? Én nem érdemlem meg a természet ily gyönyörű ajándékát.
- Amikor kopogtattam, Te mindig ajtót nyitottál nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szőlő neked is adjon valamit a nap szeretetéből, az első szépségből.
A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelöttt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az apátnak, aki mindig bölcs szavakkal biztatta. Az apát is nagyon örült a szőlőnek, de eszébe jutott, hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta. "neki adom a szőlőt. Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal."
De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott: "a szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi." És amikor a szakács barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.
- Ez a tied. Mivel Te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos művével.
A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak. Aztán sekrestyés barát odaajándékozta szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy megértse, hogy a teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is. Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor ajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé, hogy egy olyan közösség tagjává válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt, elvitte a szőlőt a kapus barátnak.
- Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szőlő jót fog tenni neked.
A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával.
2009. március 10., kedd
Idézetek//A kisfiú meg az üres virágcserép
Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán, hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt: Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét, és örökbe fogadom.
Nyomban megparancsolta szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagokat és kihirdette: - Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá, lányommá fogadom!
A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hisz mindannyian szerettek volna a király örökbefogadott gyermekeként élni. Az egyik kisfiú is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott, a magvak csak nem akartak kicsírázni...
Hamarosan felvirradt a nagy nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott arcán.
Az egyik ház előtt azonban megpillantott egy pityergő kisfiút, aki üres virágcseréppel a kezében álldogált az utcán. Halvány mosoly derült fel a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút. - Hát te meg mit állsz itt evvel az üres virágcseréppel? - kérdezte.
A kisfiú hüppögve mesélte, hogy ültette el a magvakat, öntözte, gondját viselte és mégsem indult fejlődésnek. A király ennek hallatára karjába kapta a fiúcskát és boldogan kiáltotta: - Ez az én becsületes kisfiam!
Az emberek értetlenül néztek, mi történik, és egyikük megkérdezte:
- Miért őt fogadod örökbe, ezt a fiút az üres virágcseréppel?
Akkor a király így szólt: - Minden virágmag főtt volt, amit kiosztottam. Egy sem csírázhatott ki közülük.
Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyerekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, elszégyelték magukat, hiszen valamennyien más virágmagot ültettek el.
Nyomban megparancsolta szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagokat és kihirdette: - Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá, lányommá fogadom!
A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hisz mindannyian szerettek volna a király örökbefogadott gyermekeként élni. Az egyik kisfiú is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott, a magvak csak nem akartak kicsírázni...
Hamarosan felvirradt a nagy nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott arcán.
Az egyik ház előtt azonban megpillantott egy pityergő kisfiút, aki üres virágcseréppel a kezében álldogált az utcán. Halvány mosoly derült fel a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút. - Hát te meg mit állsz itt evvel az üres virágcseréppel? - kérdezte.
A kisfiú hüppögve mesélte, hogy ültette el a magvakat, öntözte, gondját viselte és mégsem indult fejlődésnek. A király ennek hallatára karjába kapta a fiúcskát és boldogan kiáltotta: - Ez az én becsületes kisfiam!
Az emberek értetlenül néztek, mi történik, és egyikük megkérdezte:
- Miért őt fogadod örökbe, ezt a fiút az üres virágcseréppel?
Akkor a király így szólt: - Minden virágmag főtt volt, amit kiosztottam. Egy sem csírázhatott ki közülük.
Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyerekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, elszégyelték magukat, hiszen valamennyien más virágmagot ültettek el.
2009. február 28., szombat
Fura szinek az esti égbolton
Ma este hazafelé felfigyeltem arra, hogy az égen fura szinek vannak. Elöször azt hittem, hogy káprázik a szemem. Majdnem hét óra volt este. Most megnéztem, hogy a nap ma (itt) 18:17-kor ment le. Megpróbáltam pár képet csinálni róla. Nagyon jó a gépem, igy megpróbálom megmutatni, mert szerintem nem lehet ilyet mindig látni. Most már majdfnem éjfél és még mindig láthatóak.
2009. február 26., csütörtök
Idézetek//A bolygó hollandi legendája
Az elátkozott tengerésznek és kísértethajójának hátborzongató története évszázadokon keresztül tartotta rettegésben a matrózokat, nem csoda hát, hogy a misztikus mese számos művészt is megihletett.
De ki is ez a bolygó hollandi? A legenda szerint egy van Staaten nevű, istentelen életmódja miatt elátkozott holland hajóskapitány arra kárhoztatott, hogy állandóan a tengeren bolyongjon. Nem szállhat sosem végleg partra, hogy megnyugvást találjon. Az átok alól csak egy lány halálig tartó hű szerelme oldhatja fel.
A legenda a mai napig él a misztikumra fogékonyabb tengerészek között. A kísértethajó megjelenése a babona szerint rossz ómen, közelgő szerencsétlenség előjele a vele találkozók számára. Akik látták, úgy írták le, hogy a hajótest bal oldalán vörös lámpák égnek, az árbocon kalózlobogó leng, a parancsnoki hídon időről-időre sátáni kacajra fakad a hollandi, a fedélzetről pedig szenvedő emberek jajveszékelését hallani. A hajó hirtelen, a semmiből bukkan elő, alig lehet elkerülni az ütközést. A jelenséget kísérteties derengés veszi körül, aztán amilyen gyorsan feltűnik, úgy el is tűnik.
Vitorlások és gőzösök naplóiban gyakran tettek említést a különös jelenségről. A leghitelesebbnek tartott beszámoló V. György angol király tollából származik, aki kadétként szolgált, mielőtt trónra lépett. Látta a vörös tekintetű hollandit, és hallotta az elátkozott lelkek üvöltését. Majd a találkozás másnapján váratlanul meghalt az a matróz, aki először pillantotta meg a hajót. Nem sokkal később a parancsnok is beteg lett, és napok alatt ő is elhunyt.
Egy későbbi feljegyzés a Joseph Sommers nevű hajóhoz kötődik. Az Atlanti-óceán déli részén haladt, amikor váratlanul elévágott a bolygó hollandi. A túlélők közül sokan hátborzongató kacajt hallottak, a Sommers pedig hirtelen lángra kapott. Csak azok maradtak élve, akik elsőként ugrottak a vízbe.
A babona szerint a vészjósló jelenség a Jóreménység foka körül fordult elő leggyakrabban. Ezért a tengerészek inkább lementek a hajótestbe, amíg a félelmetes környéken hajóztak, és aki tehette, átaludta ezt az időt. Azok közül ugyanis, akik megpillantották az elátkozott vízi járművet, sokakat baleset ért, másoknak az otthon maradt szeretteivel történt valami szörnyűség.
A bolygó hollandi irodalmi feldolgozásai közül Heine elbeszélése, és Frederick Marryat regénye nevezetes. Világhíressé azonban kétségkívül Richard Wagner operája tette. Wagner egy alkalommal Norvégia partjai előtt hajózott, amikor a hajó, amin utazott, óriási viharba került. A háborgó tenger és a riasztó sziklafalak látványának köszönhetően a bolygó hollandi története, amelyről korábban már hallott, életre kelt a képzeletében. Olyannyira megragadta fantáziáját, hogy a kalandos út után Párizsba érkezve azonnal nekilátott az opera megírásának.
A történet szerint Daland, a norvég hajós viharba kerül, és csaknem hajótörést szenved. Végül egy kis öbölben talál menedéket, ahol hamarosan egy másik, titokzatos hajó köt ki. Kapitánya nem más, mint az átok sújtotta bolygó hollandi, aki arra ítéltetett, hogy szüntelenül a tengereket járja. Csak hétévenként szállhat partra, hogy megváltást próbáljon találni egy nő igaz szerelmében, mert csupán az oldozhatja fel az átok alól. Meglátva az idegen kincseit, a kapzsi Daland habozás nélkül felajánlja neki lánya, Senta kezét. A vihar elálltával mindketten Daland falujába hajóznak. Sentának van udvarlója, Erik, de a lány csak az elátkozott hajósról ábrándozik, akiről már olyan sokat hallott a matrózok regéiből. Amikor a valóságban is megjelenik, Senta boldogan fogad neki örök hűséget. Ezúttal a tengerek elátkozott vándora is reménykedik, hogy annyi kudarc után végre megváltásra lel. Erik azonban nem adja fel a reményt, és kérleli a lányt, hogy térjen vissza hozzá. A hollandi meglátja őket együtt, félreérti a helyzetet, és azonnal hajóra száll. Senta már nem tudja utolérni, ezért egy szikláról a tengerbe veti magát, és így áldozatával megváltja a kárhozott kapitányt.
A bolygó hollandi alakja eredetileg a holland nép képzeletének szülötte, személye az élet viharai közepette a megnyugvás iránti vágyat jelképezi. A bolygó hollandi által szimbolizált érzés azonban nem egyedülálló a mítoszok világában, más népeknél is megjelent a bolyongó utazó alakja. A görögök rokonlélek nemzeti vándorát Odüsszeusznak hívják.
L.Zs.
De ki is ez a bolygó hollandi? A legenda szerint egy van Staaten nevű, istentelen életmódja miatt elátkozott holland hajóskapitány arra kárhoztatott, hogy állandóan a tengeren bolyongjon. Nem szállhat sosem végleg partra, hogy megnyugvást találjon. Az átok alól csak egy lány halálig tartó hű szerelme oldhatja fel.
A legenda a mai napig él a misztikumra fogékonyabb tengerészek között. A kísértethajó megjelenése a babona szerint rossz ómen, közelgő szerencsétlenség előjele a vele találkozók számára. Akik látták, úgy írták le, hogy a hajótest bal oldalán vörös lámpák égnek, az árbocon kalózlobogó leng, a parancsnoki hídon időről-időre sátáni kacajra fakad a hollandi, a fedélzetről pedig szenvedő emberek jajveszékelését hallani. A hajó hirtelen, a semmiből bukkan elő, alig lehet elkerülni az ütközést. A jelenséget kísérteties derengés veszi körül, aztán amilyen gyorsan feltűnik, úgy el is tűnik.
Vitorlások és gőzösök naplóiban gyakran tettek említést a különös jelenségről. A leghitelesebbnek tartott beszámoló V. György angol király tollából származik, aki kadétként szolgált, mielőtt trónra lépett. Látta a vörös tekintetű hollandit, és hallotta az elátkozott lelkek üvöltését. Majd a találkozás másnapján váratlanul meghalt az a matróz, aki először pillantotta meg a hajót. Nem sokkal később a parancsnok is beteg lett, és napok alatt ő is elhunyt.
Egy későbbi feljegyzés a Joseph Sommers nevű hajóhoz kötődik. Az Atlanti-óceán déli részén haladt, amikor váratlanul elévágott a bolygó hollandi. A túlélők közül sokan hátborzongató kacajt hallottak, a Sommers pedig hirtelen lángra kapott. Csak azok maradtak élve, akik elsőként ugrottak a vízbe.
A babona szerint a vészjósló jelenség a Jóreménység foka körül fordult elő leggyakrabban. Ezért a tengerészek inkább lementek a hajótestbe, amíg a félelmetes környéken hajóztak, és aki tehette, átaludta ezt az időt. Azok közül ugyanis, akik megpillantották az elátkozott vízi járművet, sokakat baleset ért, másoknak az otthon maradt szeretteivel történt valami szörnyűség.
A bolygó hollandi irodalmi feldolgozásai közül Heine elbeszélése, és Frederick Marryat regénye nevezetes. Világhíressé azonban kétségkívül Richard Wagner operája tette. Wagner egy alkalommal Norvégia partjai előtt hajózott, amikor a hajó, amin utazott, óriási viharba került. A háborgó tenger és a riasztó sziklafalak látványának köszönhetően a bolygó hollandi története, amelyről korábban már hallott, életre kelt a képzeletében. Olyannyira megragadta fantáziáját, hogy a kalandos út után Párizsba érkezve azonnal nekilátott az opera megírásának.
A történet szerint Daland, a norvég hajós viharba kerül, és csaknem hajótörést szenved. Végül egy kis öbölben talál menedéket, ahol hamarosan egy másik, titokzatos hajó köt ki. Kapitánya nem más, mint az átok sújtotta bolygó hollandi, aki arra ítéltetett, hogy szüntelenül a tengereket járja. Csak hétévenként szállhat partra, hogy megváltást próbáljon találni egy nő igaz szerelmében, mert csupán az oldozhatja fel az átok alól. Meglátva az idegen kincseit, a kapzsi Daland habozás nélkül felajánlja neki lánya, Senta kezét. A vihar elálltával mindketten Daland falujába hajóznak. Sentának van udvarlója, Erik, de a lány csak az elátkozott hajósról ábrándozik, akiről már olyan sokat hallott a matrózok regéiből. Amikor a valóságban is megjelenik, Senta boldogan fogad neki örök hűséget. Ezúttal a tengerek elátkozott vándora is reménykedik, hogy annyi kudarc után végre megváltásra lel. Erik azonban nem adja fel a reményt, és kérleli a lányt, hogy térjen vissza hozzá. A hollandi meglátja őket együtt, félreérti a helyzetet, és azonnal hajóra száll. Senta már nem tudja utolérni, ezért egy szikláról a tengerbe veti magát, és így áldozatával megváltja a kárhozott kapitányt.
A bolygó hollandi alakja eredetileg a holland nép képzeletének szülötte, személye az élet viharai közepette a megnyugvás iránti vágyat jelképezi. A bolygó hollandi által szimbolizált érzés azonban nem egyedülálló a mítoszok világában, más népeknél is megjelent a bolyongó utazó alakja. A görögök rokonlélek nemzeti vándorát Odüsszeusznak hívják.
L.Zs.
2009. február 19., csütörtök
Idézetek//A Bölcs Hernyó
A kövér hernyó egy faágon ringatózott, és egyre lejjebb süllyedt a depresszió fekete mocsarában. Eképpen morfondírozott: Csupán egy tudatlan hernyó volnék? Csak egy életunt kövérség, akinek elege volt a fa leveleinek felzabálásából? Meddig nőjek még? Minek? Kinek? Elegem van...
Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek. Ez volnék csupán, egy zabálógép? Na neeeem... Ebből elegem van! Ezt nem vállalom tovább! Végzek magammal, így döntöttem.
Mivel szőrös vagyok, így a hangyáknak sem kellek. Élet ez így? Még meghalni sem tudok. A tegnap levetettem magam egy szélső levélről... és? Még csak meg sem ütöttem magam. De nem adtam fel! Még tegnap visszaindultam erre a fára! Csak azért, hogy a rigók, a fekete kaszások jobban lássanak a lemenő nap fényében. De a halálmadaraknak sem kellettem. Pedig azt hittem, hogy a sárga-fekete csíkos ruhám miatt tuti észrevesz majd valamelyik! Észre is vettek, de az utolsó pillanatban mégis mindegyik meggondolta magát. Nem értem miért... Pedig igazán ízletes lehetek ilyen szép nagy kövéren. Valami hibádzik...
Sebaj, akkor gondolkodjunk. Abban úgyis jó vagyok! Értek én mindent!!!
Az azért elszomorít, hogy nem kellek senkinek sem, és még meghalni sem tudok...
És akkor jött az ötlet! Egyet tudok csupán a zabáláson kívül: szőni! Így hát gubót szövök. Legyen ez a koporsóm! Itt békésen megfulladhatok és nem zavar, nem tántorít el senki sem. Nem is fognak rámtalálni, épp ezért a hullámat sem fogják meggyalázni. Igen, ez így jó lesz. Ennek örülök. Mégsem egy buta és szőrös, nagy kövér hernyó volnék! Úgy látszik, az én életem értelme az volt, hogy tudatosan haljak meg. Legyen hát!
Azzal begubódzott. Jó erősen rögzítette koporsóját egy szélvédett faágon. Csak lógott és várt. Várt és várt. Mégsem fulladt meg. Ezt is elrontotta valahol, és nem értette. Cserbenhagyta még az oly bölcs gondolatai is, amire eddig mindig számíthatott. Pedig azt hitte, mindent tud az életről.
Nagyon elkeseredett.
Feladta.
És akkor elkezdődött valami.
Mégsem úgy történt, ahogy eltervezte.
Két héten keresztül, teljesen megmagyarázhatatlan változáson ment keresztül, amibe semmi beleszólása sem volt. Nem számítottak gondolatai sem. Csak befelé figyelt. Mást úgysem tehetett. Szinte külső szemlélőként nézte végig saját testének teljes átalakulását. Nélküle történtek a dolgok. Aztán ez is megállt. És csak akkor eszmélt rá, hogy kinőtte a koporsóját!
De tanult a leckéből. Nem akarta megérteni mindenáron a dolgokat többé. Csak követte vágyait, érzéseit. És most ki akart törni. Kíváncsi volt arra, hogy mivé változott. És nem érdekelte többé az, hogy miért!
Belül is más lett.
Feltörte a koporsó fedelét és kimászott.
Fájdalmas volt az első nyújtózás.
Hatalmas szárnyai lettek, ami örömétől egyre csak tovább nőttek és feszültek. A reggeli szikrázó napsütés megszárította csillogó sárga-fekete mintás szárnyait. Aztán meglátogatta a régi jó barátja is, az éhség. De most nem az a görcsös zabálási vágy lett úrrá rajta, hanem valami édes nedűre vágyott. Érezte a szellőben az illatát. Valami színes tarkaságok felől jöttek a fű közül.
Nem gondolkodott, csak élvezte a létezést, és azt a szellő játékát, amivel először vitorlázott a nektárjukat kínálgató virágok felé...
Annyira az életböl iródnak...
Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek. Ez volnék csupán, egy zabálógép? Na neeeem... Ebből elegem van! Ezt nem vállalom tovább! Végzek magammal, így döntöttem.
Mivel szőrös vagyok, így a hangyáknak sem kellek. Élet ez így? Még meghalni sem tudok. A tegnap levetettem magam egy szélső levélről... és? Még csak meg sem ütöttem magam. De nem adtam fel! Még tegnap visszaindultam erre a fára! Csak azért, hogy a rigók, a fekete kaszások jobban lássanak a lemenő nap fényében. De a halálmadaraknak sem kellettem. Pedig azt hittem, hogy a sárga-fekete csíkos ruhám miatt tuti észrevesz majd valamelyik! Észre is vettek, de az utolsó pillanatban mégis mindegyik meggondolta magát. Nem értem miért... Pedig igazán ízletes lehetek ilyen szép nagy kövéren. Valami hibádzik...
Sebaj, akkor gondolkodjunk. Abban úgyis jó vagyok! Értek én mindent!!!
Az azért elszomorít, hogy nem kellek senkinek sem, és még meghalni sem tudok...
És akkor jött az ötlet! Egyet tudok csupán a zabáláson kívül: szőni! Így hát gubót szövök. Legyen ez a koporsóm! Itt békésen megfulladhatok és nem zavar, nem tántorít el senki sem. Nem is fognak rámtalálni, épp ezért a hullámat sem fogják meggyalázni. Igen, ez így jó lesz. Ennek örülök. Mégsem egy buta és szőrös, nagy kövér hernyó volnék! Úgy látszik, az én életem értelme az volt, hogy tudatosan haljak meg. Legyen hát!
Azzal begubódzott. Jó erősen rögzítette koporsóját egy szélvédett faágon. Csak lógott és várt. Várt és várt. Mégsem fulladt meg. Ezt is elrontotta valahol, és nem értette. Cserbenhagyta még az oly bölcs gondolatai is, amire eddig mindig számíthatott. Pedig azt hitte, mindent tud az életről.
Nagyon elkeseredett.
Feladta.
És akkor elkezdődött valami.
Mégsem úgy történt, ahogy eltervezte.
Két héten keresztül, teljesen megmagyarázhatatlan változáson ment keresztül, amibe semmi beleszólása sem volt. Nem számítottak gondolatai sem. Csak befelé figyelt. Mást úgysem tehetett. Szinte külső szemlélőként nézte végig saját testének teljes átalakulását. Nélküle történtek a dolgok. Aztán ez is megállt. És csak akkor eszmélt rá, hogy kinőtte a koporsóját!
De tanult a leckéből. Nem akarta megérteni mindenáron a dolgokat többé. Csak követte vágyait, érzéseit. És most ki akart törni. Kíváncsi volt arra, hogy mivé változott. És nem érdekelte többé az, hogy miért!
Belül is más lett.
Feltörte a koporsó fedelét és kimászott.
Fájdalmas volt az első nyújtózás.
Hatalmas szárnyai lettek, ami örömétől egyre csak tovább nőttek és feszültek. A reggeli szikrázó napsütés megszárította csillogó sárga-fekete mintás szárnyait. Aztán meglátogatta a régi jó barátja is, az éhség. De most nem az a görcsös zabálási vágy lett úrrá rajta, hanem valami édes nedűre vágyott. Érezte a szellőben az illatát. Valami színes tarkaságok felől jöttek a fű közül.
Nem gondolkodott, csak élvezte a létezést, és azt a szellő játékát, amivel először vitorlázott a nektárjukat kínálgató virágok felé...
Annyira az életböl iródnak...
Idézetek//Kértem Istent
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Õ veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás
mellékterméke, nem kapni, megszerezni kell.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,
de Ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.
Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlõdést,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlõdés az én dolgom,
de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,
úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom már kezded érteni.
Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet...
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot,
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.
Kértem adjon szeretetet...
És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmet...
És Isten adott lehetőségeket.
Semmit sem kaptam, amit akartam és mégis megkaptam mindent,
amire szükségem volt.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Õ veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás
mellékterméke, nem kapni, megszerezni kell.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,
de Ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.
Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlõdést,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlõdés az én dolgom,
de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,
úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom már kezded érteni.
Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet...
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot,
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.
Kértem adjon szeretetet...
És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmet...
És Isten adott lehetőségeket.
Semmit sem kaptam, amit akartam és mégis megkaptam mindent,
amire szükségem volt.
Idézetek//Az aranydoboz
Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzért vásárolt arany csomagolópapírt.
Volt azonban valami, amiről az apa nem tudott: A lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot.Ebbe csomagolta az apja számára készített ajándékdobozt és így tette karácsonykor a fa alá.
Szenteste, mikor az apja kibontotta az ajándékot, látta, hogy a doboz belül üres. A következőket mondta a lányának:
- Tudod kislányom, az úgy szokás: ha valakinek ajándékot adunk, nem szabad üres dobozt adni.
- De apa! Hiszen ez a doboz nem üres! Tele van szeretettel és csókokkal, amiket én raktam el neked karácsonyra!
Az apa könnyeivel küszködve ölelte át a lányt bocsánatáért esedezve.
A kislány átölelte az apját és sírva bocsátott meg neki.
Nem sokkal azután a kislány egy balesetben meghalt.
Az apa egy egész életen át az ágya alatt őrizte az aranydobozt.
Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta és egy csókot vett ki belőle, így emlékezve a gyermekére, aki azokat beletette ...
Mindannyiunknak van ilyen aranydobozunk, amely tele van csókokkal és szeretettel a gyermekeinktől, családunktól, barátainktól... Ők azok, akik felemelnek minket bajainkból amikor a szárnyaink megsérülnek, hogy emlékeztessenek bennünket arra: hogyan kell repülni....
Volt azonban valami, amiről az apa nem tudott: A lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot.Ebbe csomagolta az apja számára készített ajándékdobozt és így tette karácsonykor a fa alá.
Szenteste, mikor az apja kibontotta az ajándékot, látta, hogy a doboz belül üres. A következőket mondta a lányának:
- Tudod kislányom, az úgy szokás: ha valakinek ajándékot adunk, nem szabad üres dobozt adni.
- De apa! Hiszen ez a doboz nem üres! Tele van szeretettel és csókokkal, amiket én raktam el neked karácsonyra!
Az apa könnyeivel küszködve ölelte át a lányt bocsánatáért esedezve.
A kislány átölelte az apját és sírva bocsátott meg neki.
Nem sokkal azután a kislány egy balesetben meghalt.
Az apa egy egész életen át az ágya alatt őrizte az aranydobozt.
Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta és egy csókot vett ki belőle, így emlékezve a gyermekére, aki azokat beletette ...
Mindannyiunknak van ilyen aranydobozunk, amely tele van csókokkal és szeretettel a gyermekeinktől, családunktól, barátainktól... Ők azok, akik felemelnek minket bajainkból amikor a szárnyaink megsérülnek, hogy emlékeztessenek bennünket arra: hogyan kell repülni....
Idézetek// A halász és menedzser
Estefelé járt. A halász épp hazatért a csónakján, amikor találkozott egy piackutató szakemberrel, aki épp arrafelé dolgozott. A piackutató megkérdezte a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán.
A halász erre azt felelte, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- ...és egyébként mivel tölti a szabadidejét? - kérdezte a szakember.
- ...például játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Öszejövünk a barátainkkal, és zenélünk egy kicsit - felelte a halász.
A piackutató közbevágott: - Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia! Akkor több pénzt keresne, hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálos flottára.
- És azután? - kérdezte a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladókon keresztül árulná a halait, közvetlenül a konzervgyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindítana egy saját halfeldolgózó üzemet. Akkor el tudna innen menni, Párizsba, New York-ba, és onnan irányítaná a vállalkozást. Még azt is fontólóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletét, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődött a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolta a piackutató.
- És azután?
- Akkor kezdene érdekessé válni az élet! - magyarázta a szakember - nyugdíjba vonulhatna. Otthagyná a városi rohanó életformát, és egy távoleső kis kedves faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezte a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani az unokáival, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a barátaival, zenélgetni egy kicsit...
A halász erre azt felelte, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- ...és egyébként mivel tölti a szabadidejét? - kérdezte a szakember.
- ...például játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Öszejövünk a barátainkkal, és zenélünk egy kicsit - felelte a halász.
A piackutató közbevágott: - Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia! Akkor több pénzt keresne, hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálos flottára.
- És azután? - kérdezte a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladókon keresztül árulná a halait, közvetlenül a konzervgyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindítana egy saját halfeldolgózó üzemet. Akkor el tudna innen menni, Párizsba, New York-ba, és onnan irányítaná a vállalkozást. Még azt is fontólóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletét, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődött a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolta a piackutató.
- És azután?
- Akkor kezdene érdekessé válni az élet! - magyarázta a szakember - nyugdíjba vonulhatna. Otthagyná a városi rohanó életformát, és egy távoleső kis kedves faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezte a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani az unokáival, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a barátaival, zenélgetni egy kicsit...
Idézetek//A tökéletes üveggolyó
Volt egyszer egy tökéletes üveggolyó, sem egy repedés, sem egy kisebb hiány, horpadás nem volt rajta, gyönyörű gömbölyű volt, állandóan fényes... Vigyázott is magára nagyon, nehogy valami baja essen, állandóan tisztán tartotta magát és fényesen, de mégsem volt boldog.
Nem volt barátja, pedig a tökéletességét, még azzal is fokozta, hogy minden üveggolyónak segített, ahol és ahogyan csak tudott. Kedves volt hozzájuk, ha valami hiányzott nekik, a sajátját is odaadta és mégis hiába iparkodott, csak csak nem akart senki barátkozni vele. Sokszor bánatosan nézte a többi üveggolyót, amint vidáman, néha-néha egymásnak koccanva, nagyokat kacagva csilingelésükkel, egymással játszadoztak, egyik másik, még a sárba is bele-bele gurult, nem törödve azzal, hogy elveszíti fényét.....
Ilyenkor ő kézségesen szaladt oda, lemosni, szárazra törölni, hogy a másik visszanyerje csillogását, de alig kapott mást, mint egy köszönömöt, és a másik nem maradt vele barátkozni, játszani, hanem gyorsan visszagurult a többiekhez és a következő pillanatban, már nem is ragyogott olyan szépen.
Sehogyan sem tudta ezt megérteni a tökéletes üveggolyó..... és elgurult egy bölcs emberhez.
- Nocsak-nocsak, hát te mit keresel itt? - kérdezte.
- Szeretném, ha válaszolnál nekem. Miért nem szeret engem a többi üveggolyó? Tisztelnek,becsülnek, de nincs egy igazán,jó barátom, pedig mindent megpróbátam, hogy legyen legalább egy....!
Nézte , nézte az ember az üveggolyót, sehol egy karcolás, sehol egy horpadás és gyönyörűen csillogott.
- Tudod, kedves üveggolyó elárulom a titkot : Túl tökéletes vagy!És, hogy rajtad kivül, kevés ilyen van, a legtöbb üveggolyónak van valamilyen hibája, de nem törödik vele, mert tudja bármilyen ő, mégis csak egy üveggolyó. Mégha nem is tökéletes. De, ha téged meglát, meglátja tökéletességed és szépséged, eszébe juttatod, hogy ő nem tökéletes, pedig egyik, másik iparkodik, hogy ők is olyanok legyenek. Csakhogy ők akkor nem érzik jól magukat, csak feszengenek, eltűnik a vidámságuk, a természetességük, még végül úgy döntenek, hogy nem baj, ha nem tökéletesek, de van barátjuk, hiszen a barátjuk sem tökéletes, de ők így szerették meg egymást....és eszükbe sincs emiatt szomorkodni.
Az üveggolyó sokáig hallgatott, legbelül nagyon szomorú lett, hiszen ő sem tehet arról, hogy tökéletesre formálták, ahogyan a többiek sem, hogy nem tökéletesek.
Megköszönte az embernek a választ, és kigurult az ajtón, miközben nedvesen csillogott, mintha sírna....
Nem volt barátja, pedig a tökéletességét, még azzal is fokozta, hogy minden üveggolyónak segített, ahol és ahogyan csak tudott. Kedves volt hozzájuk, ha valami hiányzott nekik, a sajátját is odaadta és mégis hiába iparkodott, csak csak nem akart senki barátkozni vele. Sokszor bánatosan nézte a többi üveggolyót, amint vidáman, néha-néha egymásnak koccanva, nagyokat kacagva csilingelésükkel, egymással játszadoztak, egyik másik, még a sárba is bele-bele gurult, nem törödve azzal, hogy elveszíti fényét.....
Ilyenkor ő kézségesen szaladt oda, lemosni, szárazra törölni, hogy a másik visszanyerje csillogását, de alig kapott mást, mint egy köszönömöt, és a másik nem maradt vele barátkozni, játszani, hanem gyorsan visszagurult a többiekhez és a következő pillanatban, már nem is ragyogott olyan szépen.
Sehogyan sem tudta ezt megérteni a tökéletes üveggolyó..... és elgurult egy bölcs emberhez.
- Nocsak-nocsak, hát te mit keresel itt? - kérdezte.
- Szeretném, ha válaszolnál nekem. Miért nem szeret engem a többi üveggolyó? Tisztelnek,becsülnek, de nincs egy igazán,jó barátom, pedig mindent megpróbátam, hogy legyen legalább egy....!
Nézte , nézte az ember az üveggolyót, sehol egy karcolás, sehol egy horpadás és gyönyörűen csillogott.
- Tudod, kedves üveggolyó elárulom a titkot : Túl tökéletes vagy!És, hogy rajtad kivül, kevés ilyen van, a legtöbb üveggolyónak van valamilyen hibája, de nem törödik vele, mert tudja bármilyen ő, mégis csak egy üveggolyó. Mégha nem is tökéletes. De, ha téged meglát, meglátja tökéletességed és szépséged, eszébe juttatod, hogy ő nem tökéletes, pedig egyik, másik iparkodik, hogy ők is olyanok legyenek. Csakhogy ők akkor nem érzik jól magukat, csak feszengenek, eltűnik a vidámságuk, a természetességük, még végül úgy döntenek, hogy nem baj, ha nem tökéletesek, de van barátjuk, hiszen a barátjuk sem tökéletes, de ők így szerették meg egymást....és eszükbe sincs emiatt szomorkodni.
Az üveggolyó sokáig hallgatott, legbelül nagyon szomorú lett, hiszen ő sem tehet arról, hogy tökéletesre formálták, ahogyan a többiek sem, hogy nem tökéletesek.
Megköszönte az embernek a választ, és kigurult az ajtón, miközben nedvesen csillogott, mintha sírna....
2009. február 15., vasárnap
Egy kis tavaszi elörejelzés
Ezt a kis virágot csütörtökön fényképeztem le a telefonommal, mert hihetetlen, de már bontogatja szirmait a Pipitér. Egyébként, nálunk majdnem mindig ilyen zöld télen a fü.
Már nagyon várom, hogy jöjjön a tavasz, mert a tavalyi nyarunk csak május juniusban volt. Júliusban és augusztusban talán kétszer, ha ki lehetett menni a házból pulóver nélkül. Nem azt mondom én, hogy legyen rekkenö höség, de egy kis kellemes meleg már ránk férne. 22-27 fok közötti elég kellemesnek számitana nálam, mert a 40 fokokat én sem birom sokáig elviselni.
2009. február 13., péntek
Egy elég jó nap
Ma egész jó napom volt.
A munkahelyemen reggel mire beértem a kávéfözöre azt mondták, hogy kilyukadt, mert mindenhol állt a viz, és még akkor is folyt belöle. Vizporszivóval felszivattuk a vizet, beinditottuk a kávéfözöt, amelyiket defektesnek gondoltuk (a kettöböl), nem használtuk, de be volt kapcsolva. Délután jött a szerelö, szanaszét szedte, de nem talált neki semmi baját. azóta is müködik, és nem is folyik.
Úgy néz ki a péntek 13 müködött.
Vettem ma pár virágmagot, mert szeretném a teraszainkat virágokkal disziteni, és az a legszebb, amit saját kezemmel ápolgatok, nevelgetek.
Hazaértem, gyorsan átöltöztem, és elmentem a fittnesterembe. Kb egy óra húsz percet töltöttem el elég intenziven. Utána olyan jól éreztem magam, hogy biztos, hogy nem fogom abbahagyni. Jó lenne pár kilót leadni, de leginkább a hasikámról ledolgozni a zsirpárnát.
Holnap Valentin-napja lesz, ha minden igaz elmegyünk a párommal valahova enni, már alig várom. Biztos, hogy jól fogjuk érezni magunkat.
A munkahelyemen reggel mire beértem a kávéfözöre azt mondták, hogy kilyukadt, mert mindenhol állt a viz, és még akkor is folyt belöle. Vizporszivóval felszivattuk a vizet, beinditottuk a kávéfözöt, amelyiket defektesnek gondoltuk (a kettöböl), nem használtuk, de be volt kapcsolva. Délután jött a szerelö, szanaszét szedte, de nem talált neki semmi baját. azóta is müködik, és nem is folyik.
Úgy néz ki a péntek 13 müködött.
Vettem ma pár virágmagot, mert szeretném a teraszainkat virágokkal disziteni, és az a legszebb, amit saját kezemmel ápolgatok, nevelgetek.
Hazaértem, gyorsan átöltöztem, és elmentem a fittnesterembe. Kb egy óra húsz percet töltöttem el elég intenziven. Utána olyan jól éreztem magam, hogy biztos, hogy nem fogom abbahagyni. Jó lenne pár kilót leadni, de leginkább a hasikámról ledolgozni a zsirpárnát.
Holnap Valentin-napja lesz, ha minden igaz elmegyünk a párommal valahova enni, már alig várom. Biztos, hogy jól fogjuk érezni magunkat.
2009. február 11., szerda
Motorjavitás
Nem tudom, mi történik velem az utóbbi idöben. Egyszerüen nem tudok koncentrálni semmire. Január 25-én vettem egy feltöltökártyát a telefonomhoz, pár napig nem volt rá szükségem, ezért eltettem egy "biztos" helyre. Hát igen, aztán az a biztos hely törlödött a fejemben. Egyszerüen nem találtam sehol, pedig mindenhol kerestem. Ma megint elkezdtem keresni, de nagyon aprólékosan, erre, hol találom meg, ott, ahova raktam, és ott, ahol legalább 3-szor már megnéztem. Nem értem, az utóbbi idöben nagyon sokszor járok igy, ez azt jelentené, hogy öregszem? Na de már most? Mi lesz akkor 10 év múlva? Triplájával kell szednem a kavintont, vagy mi?
Voltam ma a motorszervizben, leadtam a motort, pár óra múlva mehettem érte, addig bementem egy baráthoz, aki még ott dolgozik, ahol augusztusig én is, kicsit megmelegedtem, és készitettem pár fotót, mert olyan szép napsütés volt.
Ha nem lenne a fénykép el sem hinném, hogy két óra múlva elborult és még meg is áztatott. Persze miután hazaértem megint elállt az esö. Délután elmentem a motorért, és csak 30 eurot kellett fizetnem érte. De legalább holnap már mehetek motorral, nem kell bringáznom.
Voltam ma a motorszervizben, leadtam a motort, pár óra múlva mehettem érte, addig bementem egy baráthoz, aki még ott dolgozik, ahol augusztusig én is, kicsit megmelegedtem, és készitettem pár fotót, mert olyan szép napsütés volt.
Ha nem lenne a fénykép el sem hinném, hogy két óra múlva elborult és még meg is áztatott. Persze miután hazaértem megint elállt az esö. Délután elmentem a motorért, és csak 30 eurot kellett fizetnem érte. De legalább holnap már mehetek motorral, nem kell bringáznom.
2009. február 9., hétfő
Hétfö
Hát ez nem az én napom volt.
Kezdödött azzal, hogy elinduláskor éreztem hogy a motorom nem tud úgy nekilendülni, mint egyébként szokott, kb 200 méter után visszafordultam, elökaptam az olajzót, meg a rongyot, hogy ne kenjem össze vele magamat nagyon. Gondoltam mi a baj, beragadt az esözések miatt a fékrendszerem. Kb félórás szenvedés után úgy gondoltam, hogy megpróbálom. Elindultam, de kétszáz méter után inkább visszafordultam, mert nem akartam tönkretenni.
Úgy voltam vele elökapom a bringát, ha ló nincs a szamár is jó alapon felnyergelem és azzal megyek dolgozni. Igenám, de a hátsó kerék töklapos, de mit nekem egy kis pumpálás. Gyorsan lerendeztem, indulnék, akkor derül ki, hogy a kulcsát nem hordom magammal. Fel a másodikra, közben folyik rajtam a viz, mert induláskor esett az esö, de mire leértem már el is állt. Persze nem vettem le az esö elleni felszerelésemet (kabát, nadrág, sapka), ami alatt aztán igazán lehet izzadni.
Elindulás után kiderült, hogy nagyon régen bicajoztam, ami azt is jelenti, hogy alig birtam tekerni, meg azt is jelenti, hogy kicsit be is rozsdásodott, ami annyit jelent, hogy elég nehezen lehet tekerni. Hát a hülye bringásokról ne is beszéljek, mennek mint az állat, elsöbbséget adni, ugyan már ök az urak az úton. Némelyiket úgy meg tudnám csapni, hogy a dinamó világosságot adna neki. Kb egy órás késéssel be is értem, remegtem mint a kocsonya, az idegtöl meg a fáradtságtól. Vérnyomásom is megugrott 169/106-ra. Azóta sem tudott lemenni, de majd holnap.
Kezdödött azzal, hogy elinduláskor éreztem hogy a motorom nem tud úgy nekilendülni, mint egyébként szokott, kb 200 méter után visszafordultam, elökaptam az olajzót, meg a rongyot, hogy ne kenjem össze vele magamat nagyon. Gondoltam mi a baj, beragadt az esözések miatt a fékrendszerem. Kb félórás szenvedés után úgy gondoltam, hogy megpróbálom. Elindultam, de kétszáz méter után inkább visszafordultam, mert nem akartam tönkretenni.
Úgy voltam vele elökapom a bringát, ha ló nincs a szamár is jó alapon felnyergelem és azzal megyek dolgozni. Igenám, de a hátsó kerék töklapos, de mit nekem egy kis pumpálás. Gyorsan lerendeztem, indulnék, akkor derül ki, hogy a kulcsát nem hordom magammal. Fel a másodikra, közben folyik rajtam a viz, mert induláskor esett az esö, de mire leértem már el is állt. Persze nem vettem le az esö elleni felszerelésemet (kabát, nadrág, sapka), ami alatt aztán igazán lehet izzadni.
Elindulás után kiderült, hogy nagyon régen bicajoztam, ami azt is jelenti, hogy alig birtam tekerni, meg azt is jelenti, hogy kicsit be is rozsdásodott, ami annyit jelent, hogy elég nehezen lehet tekerni. Hát a hülye bringásokról ne is beszéljek, mennek mint az állat, elsöbbséget adni, ugyan már ök az urak az úton. Némelyiket úgy meg tudnám csapni, hogy a dinamó világosságot adna neki. Kb egy órás késéssel be is értem, remegtem mint a kocsonya, az idegtöl meg a fáradtságtól. Vérnyomásom is megugrott 169/106-ra. Azóta sem tudott lemenni, de majd holnap.
2009. február 8., vasárnap
2009. február 7., szombat
Idézetek// Árvácska
Szelíd arcú, szép, fiatal asszony sétálgatott egy szép nagy kertben. Nézte a virágokat, és megállt a sárga, lila, bordó árvácskák előtt, s így sóhajtott fel: - Olyanok, mintha bársonyruhás kis leánykák lennének!
Majd mindjárt utána felnézett az azúrkék mennyboltozatra, összetette a két kezét és felfohászkodott:
- De jó volna, ha nekem édes, bársonyos arcú kisleányom lenne! Mindig selyembe, bársonyba öltöztetném, becézgetném, dédelgetném.
A szelídarcú fiatal asszony sóhajtását bizonyára meghallotta egy fehér szárnyas kisangyalka, mert rövid idő múlva csakugyan küldött neki az Istenke egy bársonyos arcú kicsi leányt. Nagyon boldog volt az asszony, és kisleányát elnevezte Árvácskának.
Árvácskából nemsokára igazi kis árva lett, mert édesanyja egy nap nagyon beteg lett és meghalt. A kisleánnyal ettől fogva senki sem törődött. Fáradtan, éhesen bolyongott, és valahogyan kitévedt a kert kapuján. Úgy eltévedt, hogy nem is találta már meg visszafelé az utat. Fázott Árvácska, és éhezett, a kimerültségtől pedig alig bírta vonszolni magát.
- Óh, édes anyácskám! - zokogott fel. - Miért hagytál magamra? Lásd, amióta elmentél, mindenki bánt. Szép, szelíd arcú anyácskám, gyere vissza fázó, éhező Árvácskádhoz!
Két kis kezét összetette Árvácska. Felnézett az azúrkék mennyboltozatra. Várta, hogy megnyíljon a mennyország és kilépjen rajta anyácskája.
Ekkor egyszerre csak emelkedni kezdett a lába. Kicsi szárnyakat érzett két vállán, és repülni kezdett egyre magasabbra. Ott látta magát a szép nagy, kertben, ahol szelídarcú anyácskájával sétálgatott. Lábai alatt friss zöld pázsit terült el. A rózsák bársonyosan simogatták, a violák feléje nevettek.
Az árvácskák közül kilépett egy apró tündérke. Sárga cipőcskét nyújtott feléje és lila bársony ruhát, csilingelő édes hangján így szólt:
- Íme, fogjad kis Árvácska! Szép, szelíd arcú anyácskád küldi mindezt. Öltözz fel gyorsan, és gyere velem, hogy hozzá vihesselek.
- De tüske szúrta meg a kezemet, kő nyomta meg a lábamat, össze-vissza tépett a bozót! - Hogyan menjek így anyácskám elé? Megijed tőlem, ha így lát viszont.
- Ebben az esetben nem tudok mást mondani, mint hogy vissza kell menned a Földre. Ha nem akarod, hogy anyácskád búslakodjon, tovább kell ott tűrnöd és szenvedned.
- De a szép sárga cipellőcskéket, a lila bársony ruhácskát magammal vihetem? - kérdezte Árvácska.
- Nem - válaszolt a tündér -, mert ha visszamész, oda egyebet kell vinned, úgyhogy nem marad hely ezek számára.
- Vajon mit? - nézett fel gyorsan a leányka.
- Előbb el kell határoznod magadat, hogy itt akarsz-e maradni, felhúzod-e a bársony cipellőcskéket, felveszed-e a lila bársonyruhát, és anyácskád elé sietsz. De akkor nem szabad ám arra gondolnod, hogy megfájdul a szíve, ha meglátja kezeden a tüskék nyomát, ha észreveszi, hogy lábadat kő sebezte fel. Akkor erősnek és keményszívűnek kell lenned, és el kell viselned, hogy anyácskádat sírva lásd viszont.
- Nem, nem, nem, jóságos tündérke, csak ezt ne! - sikoltott fel Árvácska. Inkább visszamegyek a drága cipellőcske nélkül, a lila bársony ruhácska nélkül, de azt nem bírom el, hogy anyácskám sírjon.
- Menj hát, kedves, jószívű kis Árvácska! - simogatta meg az angyalka a leányka fejét. És vidd magaddal ezt a fehér virágot, hintsd szét mindenfelé, amerre gyermekeket látsz, hogy valamennyinek jusson belőle. Isten veled és ne félj! Anyácskád két szeme idefent virrasztani fog fölötted, és összekulcsolt két keze azért imádkozik, hogy neked odalent ezentúl jó dolgod legyen, mert te ezt méltán megérdemled.
- Menj, kis Árvácska, és vidd magaddal e fehér virág képében a gyermeki szeretetet!
Majd mindjárt utána felnézett az azúrkék mennyboltozatra, összetette a két kezét és felfohászkodott:
- De jó volna, ha nekem édes, bársonyos arcú kisleányom lenne! Mindig selyembe, bársonyba öltöztetném, becézgetném, dédelgetném.
A szelídarcú fiatal asszony sóhajtását bizonyára meghallotta egy fehér szárnyas kisangyalka, mert rövid idő múlva csakugyan küldött neki az Istenke egy bársonyos arcú kicsi leányt. Nagyon boldog volt az asszony, és kisleányát elnevezte Árvácskának.
Árvácskából nemsokára igazi kis árva lett, mert édesanyja egy nap nagyon beteg lett és meghalt. A kisleánnyal ettől fogva senki sem törődött. Fáradtan, éhesen bolyongott, és valahogyan kitévedt a kert kapuján. Úgy eltévedt, hogy nem is találta már meg visszafelé az utat. Fázott Árvácska, és éhezett, a kimerültségtől pedig alig bírta vonszolni magát.
- Óh, édes anyácskám! - zokogott fel. - Miért hagytál magamra? Lásd, amióta elmentél, mindenki bánt. Szép, szelíd arcú anyácskám, gyere vissza fázó, éhező Árvácskádhoz!
Két kis kezét összetette Árvácska. Felnézett az azúrkék mennyboltozatra. Várta, hogy megnyíljon a mennyország és kilépjen rajta anyácskája.
Ekkor egyszerre csak emelkedni kezdett a lába. Kicsi szárnyakat érzett két vállán, és repülni kezdett egyre magasabbra. Ott látta magát a szép nagy, kertben, ahol szelídarcú anyácskájával sétálgatott. Lábai alatt friss zöld pázsit terült el. A rózsák bársonyosan simogatták, a violák feléje nevettek.
Az árvácskák közül kilépett egy apró tündérke. Sárga cipőcskét nyújtott feléje és lila bársony ruhát, csilingelő édes hangján így szólt:
- Íme, fogjad kis Árvácska! Szép, szelíd arcú anyácskád küldi mindezt. Öltözz fel gyorsan, és gyere velem, hogy hozzá vihesselek.
- De tüske szúrta meg a kezemet, kő nyomta meg a lábamat, össze-vissza tépett a bozót! - Hogyan menjek így anyácskám elé? Megijed tőlem, ha így lát viszont.
- Ebben az esetben nem tudok mást mondani, mint hogy vissza kell menned a Földre. Ha nem akarod, hogy anyácskád búslakodjon, tovább kell ott tűrnöd és szenvedned.
- De a szép sárga cipellőcskéket, a lila bársony ruhácskát magammal vihetem? - kérdezte Árvácska.
- Nem - válaszolt a tündér -, mert ha visszamész, oda egyebet kell vinned, úgyhogy nem marad hely ezek számára.
- Vajon mit? - nézett fel gyorsan a leányka.
- Előbb el kell határoznod magadat, hogy itt akarsz-e maradni, felhúzod-e a bársony cipellőcskéket, felveszed-e a lila bársonyruhát, és anyácskád elé sietsz. De akkor nem szabad ám arra gondolnod, hogy megfájdul a szíve, ha meglátja kezeden a tüskék nyomát, ha észreveszi, hogy lábadat kő sebezte fel. Akkor erősnek és keményszívűnek kell lenned, és el kell viselned, hogy anyácskádat sírva lásd viszont.
- Nem, nem, nem, jóságos tündérke, csak ezt ne! - sikoltott fel Árvácska. Inkább visszamegyek a drága cipellőcske nélkül, a lila bársony ruhácska nélkül, de azt nem bírom el, hogy anyácskám sírjon.
- Menj hát, kedves, jószívű kis Árvácska! - simogatta meg az angyalka a leányka fejét. És vidd magaddal ezt a fehér virágot, hintsd szét mindenfelé, amerre gyermekeket látsz, hogy valamennyinek jusson belőle. Isten veled és ne félj! Anyácskád két szeme idefent virrasztani fog fölötted, és összekulcsolt két keze azért imádkozik, hogy neked odalent ezentúl jó dolgod legyen, mert te ezt méltán megérdemled.
- Menj, kis Árvácska, és vidd magaddal e fehér virág képében a gyermeki szeretetet!
2009. február 4., szerda
Csak pár szó
Nagyon régen nem irtam már ide, úgyhogy már ideje.
Az utóbbi idöben a munkahelyemen nem úgy mennek a dolgok, ahogy nekem is tetszene. Kicsit az idegeim is kikészültek. A sokáig visszafogott indulattol felment a vérnyomásom, elmentem a dokihoz, elküldött vérvételre, jövö héten meglesznek az eredmények. Remélem, még javitható a dolog, azaz nem mentem túl késön orvoshoz. Most vérnyomáscsökkentöt is kaptam, aztán majd meglátja hogy mit irjon még fel. Hát ennyi egyenlöre.
Az utóbbi idöben a munkahelyemen nem úgy mennek a dolgok, ahogy nekem is tetszene. Kicsit az idegeim is kikészültek. A sokáig visszafogott indulattol felment a vérnyomásom, elmentem a dokihoz, elküldött vérvételre, jövö héten meglesznek az eredmények. Remélem, még javitható a dolog, azaz nem mentem túl késön orvoshoz. Most vérnyomáscsökkentöt is kaptam, aztán majd meglátja hogy mit irjon még fel. Hát ennyi egyenlöre.
2009. január 25., vasárnap
Hócipö-hócipö
Hát ez sem a legjobb nap,legalábbis számomra. Nagyon-nagyon tele van a hòcipöm,pedig már tavaszodni kellene. Én mindig magamra veszek mindent. Mintha ez lenne a sorsom. Amikor úgy érzem,hogy már majdnem minden tökéletes,olyankor a nyakamba veszek valami olyat,ami kibillent a lelki egyensúlyombol.
2009. január 23., péntek
Idézetek//A kis angyalka meséje
Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehér szárnyas angyal együtt volt. A jó Isten így szólt hozzájuk: - A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek?
A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is!
- Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog - folytatta a jó Isten. - Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie.
Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem - kiáltották - Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? - kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt:
- Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott:
- Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott:
- Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod - felelte az ördög.
Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt:
- Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. - felelte az angyal.
Az ördög erre elengedte és nem verte tovább. Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. - mondta az ördög és köveket hajigált feléjük.
Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy - bosszankodott az ördög. - talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem - felelte szelíden az angyal.
Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki - könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett.
-Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. - felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott:
- Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé.
De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körül fogták az angyal és megakarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt nem engedte őt bántani. A többi persze nevette őt.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! - mondták neki.
- Nem megyek! - felelte az ördög - Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsatő hasadó bimbócskáit! - küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! - válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.
A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is!
- Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog - folytatta a jó Isten. - Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie.
Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem - kiáltották - Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? - kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt:
- Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott:
- Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott:
- Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod - felelte az ördög.
Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt:
- Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. - felelte az angyal.
Az ördög erre elengedte és nem verte tovább. Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. - mondta az ördög és köveket hajigált feléjük.
Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy - bosszankodott az ördög. - talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem - felelte szelíden az angyal.
Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki - könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett.
-Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. - felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott:
- Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé.
De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körül fogták az angyal és megakarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt nem engedte őt bántani. A többi persze nevette őt.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! - mondták neki.
- Nem megyek! - felelte az ördög - Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsatő hasadó bimbócskáit! - küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! - válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.
2009. január 18., vasárnap
Idézetek//... és Isten megteremté a NŐT
Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte: Miért töltesz annyi időt ezzel a teremtménnyel? És az Úr azt felelte: Látod az összes specifikációt, amelynek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt?
- Mosható legyen, de ne műanyag, több mint kétszáz mozgó alkatrészből álljon, amelynek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell, képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket a karjában tartani, megölelni úgy, hogy az meggyógyítson mindent a lezúzott tértől az összetört szívig, és mindezt mindössze két kézzel.
Az angyalra mindez mély benyomást tett.
- Két kézzel? Az lehetetlen! És ez a standard modell? Túl sok munka ez egy napra... várj holnapig, és fejezd be akkor!
- Nem - mondá az Úr. - Már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtményt, amely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni.
Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.
- De Uram, olyan puhának alkottad őt.
- Igen puha - mondta az Úr. - De erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mi mindent elvisel és legyőz.
- Tud gondolkodni? - kérdezte az angyal.
- Nem csak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is - válaszolta az Úr.
Az angyal megérintette a nő arcát...
- Uram úgy tűnik, a teremtényed ereszt! Túl sok terhet róttál rá.
- Nem ereszt ... Ezek könnyek - javította ki az Úr az angyalt.
- Mik azok a könnyek? És mire valók? - kérdezte az angyal.
És mondá az Úr:
- A könnyek fejezik ki a bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát,
szenvedését és a büszkeségét.
Mindez nagy hatást tett az angyalra.
- Uram, zseniális vagy! Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos. Olyan erő birtokában van, amelyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat, és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét, és véleményét. Mosolyog, amikor sikoltani, szeretne. Dalol, amikor sírni, volna kedve. Sír, amikor boldog, és nevet amikor fél. Harcol, azért amiben hisz. Kiált az igazságtalansággal szemben. Nem fogadja el a nem-et válaszul, ha jobb megoldást tud. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél. Szeretete feltétel nélküli. Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak. Örül, ha születésről vagy esküvőről hall. Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel. Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthatja az összetört szívet. Csak egyetlen hibája van:
ELFELEJTI MENNYIRE ÉRTÉKES.
- Mosható legyen, de ne műanyag, több mint kétszáz mozgó alkatrészből álljon, amelynek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell, képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket a karjában tartani, megölelni úgy, hogy az meggyógyítson mindent a lezúzott tértől az összetört szívig, és mindezt mindössze két kézzel.
Az angyalra mindez mély benyomást tett.
- Két kézzel? Az lehetetlen! És ez a standard modell? Túl sok munka ez egy napra... várj holnapig, és fejezd be akkor!
- Nem - mondá az Úr. - Már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtményt, amely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni.
Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.
- De Uram, olyan puhának alkottad őt.
- Igen puha - mondta az Úr. - De erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mi mindent elvisel és legyőz.
- Tud gondolkodni? - kérdezte az angyal.
- Nem csak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is - válaszolta az Úr.
Az angyal megérintette a nő arcát...
- Uram úgy tűnik, a teremtényed ereszt! Túl sok terhet róttál rá.
- Nem ereszt ... Ezek könnyek - javította ki az Úr az angyalt.
- Mik azok a könnyek? És mire valók? - kérdezte az angyal.
És mondá az Úr:
- A könnyek fejezik ki a bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát,
szenvedését és a büszkeségét.
Mindez nagy hatást tett az angyalra.
- Uram, zseniális vagy! Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos. Olyan erő birtokában van, amelyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat, és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét, és véleményét. Mosolyog, amikor sikoltani, szeretne. Dalol, amikor sírni, volna kedve. Sír, amikor boldog, és nevet amikor fél. Harcol, azért amiben hisz. Kiált az igazságtalansággal szemben. Nem fogadja el a nem-et válaszul, ha jobb megoldást tud. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél. Szeretete feltétel nélküli. Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak. Örül, ha születésről vagy esküvőről hall. Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel. Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthatja az összetört szívet. Csak egyetlen hibája van:
ELFELEJTI MENNYIRE ÉRTÉKES.
2009. január 16., péntek
Idézetek//A szerelem mindent megold
Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit!
- A ház ura itthon van? - kérdezték.
- Nem - válaszolta az asszony. - Nincs itthon.
- Akkor nem mehetünk be, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
- Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
- Együtt nem mehetünk be a házba - felelték.
- Miért nem? - kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett:
- Az ő neve, Jólét - mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta - Ő a Siker, és én vagyok a Szerelem.
Majd így folytatta: - Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült.
- Ez nagyszerű! - mondta. Ebben az esetben hívjuk be Jólétet! Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!
A felesége nem értett egyet.
- Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját
javaslatával:
- Nem lenne jobb a Szerelmet behívni? Az otthonunk megtelne
szerelemmel!
- Hallgassunk a menyünkre! - mondta a férj a feleségének. - Menj, és hívd be Szerelmet, hogy legyen a vendégünk!
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget:
- Melyikőtök a Szerelem? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!
A Szerelem felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte a Jólétet és a Sikert:
- Én csak a Szerelmet hívtam. Ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak:
- Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szerelmet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk. Ahol Szerelem van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!
- A ház ura itthon van? - kérdezték.
- Nem - válaszolta az asszony. - Nincs itthon.
- Akkor nem mehetünk be, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
- Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
- Együtt nem mehetünk be a házba - felelték.
- Miért nem? - kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett:
- Az ő neve, Jólét - mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta - Ő a Siker, és én vagyok a Szerelem.
Majd így folytatta: - Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült.
- Ez nagyszerű! - mondta. Ebben az esetben hívjuk be Jólétet! Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!
A felesége nem értett egyet.
- Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját
javaslatával:
- Nem lenne jobb a Szerelmet behívni? Az otthonunk megtelne
szerelemmel!
- Hallgassunk a menyünkre! - mondta a férj a feleségének. - Menj, és hívd be Szerelmet, hogy legyen a vendégünk!
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget:
- Melyikőtök a Szerelem? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!
A Szerelem felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte a Jólétet és a Sikert:
- Én csak a Szerelmet hívtam. Ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak:
- Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szerelmet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk. Ahol Szerelem van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!
Megkönnyebbülés
Ma kitört belölem,ami rakodott már elég régóta.
Annyira gyors volt,hogy már nem lehetett visszafogni,ahogy mindigis szoktam.
Elmondtam mindent,ami nyomta a bögyömet. Azt is hogy nagyon szeretem a munkámat,de utálok bejárni,mert nem tudom elviselni,hogy hülyének néznek,meg amit csak lehet.
Hogy mit értem el vele,nem tudom,de az biztos hogy megkönnyebbültem.
Ezt még elalvás elött le kellett,hogy irjam.
Annyira gyors volt,hogy már nem lehetett visszafogni,ahogy mindigis szoktam.
Elmondtam mindent,ami nyomta a bögyömet. Azt is hogy nagyon szeretem a munkámat,de utálok bejárni,mert nem tudom elviselni,hogy hülyének néznek,meg amit csak lehet.
Hogy mit értem el vele,nem tudom,de az biztos hogy megkönnyebbültem.
Ezt még elalvás elött le kellett,hogy irjam.
2009. január 14., szerda
Egy nehéz nap
Azt hiszem az idegeim egy kicsit meg vannak viselve. Ma felváltva tört rám a dühroham, a sirógörcs, és a depresszió, és ezt kellett magamban tartanom, mert ugyebár munka közben nem láthatja senki. Természetesen látni rajtam, de mégsem tölthetem ki senkin a feszültséget, ami bennem van, pedig olykor órákig orditani tudnék, mire kiengednék annyira, amit már el lehet viselni. Nem tudom, meddig vezethet, meddig lehet legyürni, csak azt tudom, hogyha rövidesen nem váltok a munkámon, bele fogok bolondulni. Vagy egyszerüen felrobbanok.
Ahogy hazaérek, megnyugszom, és nem teljesen értem, hogy mi volt ami miatt megint kiborultam.
Na de itthon lenyugszom, feltöltödöm, aztán másnap megint lemerülök.
Legszivesebben elbújnék valahova, ahol nem talál meg senki.
Ahogy hazaérek, megnyugszom, és nem teljesen értem, hogy mi volt ami miatt megint kiborultam.
Na de itthon lenyugszom, feltöltödöm, aztán másnap megint lemerülök.
Legszivesebben elbújnék valahova, ahol nem talál meg senki.
2009. január 12., hétfő
Röviden
Elkezdtem ma lebontani a fámat, hát elég sok munka van vele, de jövöre , azaz az idén megint fel lehet disziteni, már csak 11 hónap. Hogy szalad az idö, nem is gondolná az ember.
Annyi mindent szeretnék csinálni, de úgy érzem, hogy nincs rá elég idöm, talán ezért sok mindennek neki sem állok.
Megint mire a géphez jutok, már nem tudok mit irni.
Annyi mindent szeretnék csinálni, de úgy érzem, hogy nincs rá elég idöm, talán ezért sok mindennek neki sem állok.
Megint mire a géphez jutok, már nem tudok mit irni.
Idézetek//A titokzatos fehér rózsa
Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa. A farkas vette észre először. Milyen szép! - gondolta. - Milyen kecses! Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
- Milyen egyszerű! - mondta a páva. - Semmi szín, semmi különlegesség!
- Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű. - Hát hogy néz ez ki?
"Mind ilyenek vagytok." - gondolta a farkas a fák közül. - "Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót."
A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg mi? - fanyalgott a róka. - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya! - röfögte a vaddisznó. - Ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre.
"Hát nem látjátok, hogy fáj neki ?" - gondolta a farkas. - " Miért kell bántani? "
- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve. - Tépjük ki !
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt !
- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka. - Ki kell irtani !
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. "Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők! " Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először, sírni kezdett.
- Milyen egyszerű! - mondta a páva. - Semmi szín, semmi különlegesség!
- Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű. - Hát hogy néz ez ki?
"Mind ilyenek vagytok." - gondolta a farkas a fák közül. - "Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót."
A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg mi? - fanyalgott a róka. - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya! - röfögte a vaddisznó. - Ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre.
"Hát nem látjátok, hogy fáj neki ?" - gondolta a farkas. - " Miért kell bántani? "
- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve. - Tépjük ki !
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt !
- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka. - Ki kell irtani !
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. "Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők! " Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először, sírni kezdett.
2009. január 11., vasárnap
telefonról is lehet?
Most kiprobálom telefonról is,mert ha ez müködik,tudok majd sokszor ugy irni,hogy nem is vagyok a gépem közelében,akár még az ágyból is.
2009. január 10., szombat
Egy szombati nap
Elég hideg szombati nap volt ma is. Milyen jó, hogy kicsivel késöbb indultam ma a munkába, mert ott álhattam volna a kapuban félig átfagyva, mert a biztonsági örök csak késöbb értek oda. Elég gyorsan eltelt a nap, szerencsére másfél órával hamarabb el tudtam jönni, mert alig volt vendég. Legalább meg tudtam venni, amit már olyan régóta kerestem, de sehol nem lehetett kapni. Most befészkelte magát a fejembe, hogy hova kell mennem, és nem elég, hogy mindent kaptam, de még olyan dolgot is amit már legalább fél éve kerestem. A fürdöszobába kerestem szönyeget, ami polifoamos, vagy milyen. Nem fázik a lábam fésülködés közben, és gyorsan szárad. Most kaptam, és ráadásul nem is volt olyan drága. Úgy örültem, cseppet sem bántam, hogy bemotoroztam Amszterdamba. Egyedül az emberek, a közlekedésben kiboritó, amit müvelnek. Nem néznek szét, csak mennek a fejük után, és mégsincs annyi baleset, szerencsére.
Délután most is bealudtam, szinte kómás voltam. Pedig annyi mindent kellene csinálnom, meg szeretném is.
Ez itt egy idézet egy vicclapról:
Eleinte a kevés alvásra és a sok stresszre fogtam, de most megleltem az igazi okát! Azért vagyok fáradt, mert túl sokat dolgozom. 10 millió lakosa van az országnak, ebből három és fél millió nyugdíjas, ami azt jelenti, hogy a maradék hat és fél milliónak kell megcsinálni az összes munkát. Hétszáz ezren tanulnak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5.8 millió emberre marad az összes munka. A dolgozókból nyolcszáz ezren a kormánynak dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5 milliónak kell megcsinálnia mindent. Fél millió embert alkalmaz a katonaság, ami azt jelenti, hogy maradt 4.5 millió ember, akikre az összes munka hárul. Vegyük azt az összes embert, aki a Parlamentben, polgármesteri hivatalokban, állami támogatású intézményekben dolgozik, s megkapjuk azt a maradék másfél millió embert, akikre a tényleges munka elvégzése esik. Egy adott pillanatban háromszáz ezer ember fekszik kórházban, van táppénzen, hozzájuk jön a fél millió munkanélküli, s máris megkapjuk azt a valódi embermennyiséget, ami pontosan hétszáz ezer embert jelent - no, hát ennyinek kell elvégeznie minden munkát. Ja, most olvastam a legújabb statisztikákat : jelenleg 699 998 ember van börtönben, ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka - rád és rám.
Délután most is bealudtam, szinte kómás voltam. Pedig annyi mindent kellene csinálnom, meg szeretném is.
Ez itt egy idézet egy vicclapról:
Eleinte a kevés alvásra és a sok stresszre fogtam, de most megleltem az igazi okát! Azért vagyok fáradt, mert túl sokat dolgozom. 10 millió lakosa van az országnak, ebből három és fél millió nyugdíjas, ami azt jelenti, hogy a maradék hat és fél milliónak kell megcsinálni az összes munkát. Hétszáz ezren tanulnak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5.8 millió emberre marad az összes munka. A dolgozókból nyolcszáz ezren a kormánynak dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5 milliónak kell megcsinálnia mindent. Fél millió embert alkalmaz a katonaság, ami azt jelenti, hogy maradt 4.5 millió ember, akikre az összes munka hárul. Vegyük azt az összes embert, aki a Parlamentben, polgármesteri hivatalokban, állami támogatású intézményekben dolgozik, s megkapjuk azt a maradék másfél millió embert, akikre a tényleges munka elvégzése esik. Egy adott pillanatban háromszáz ezer ember fekszik kórházban, van táppénzen, hozzájuk jön a fél millió munkanélküli, s máris megkapjuk azt a valódi embermennyiséget, ami pontosan hétszáz ezer embert jelent - no, hát ennyinek kell elvégeznie minden munkát. Ja, most olvastam a legújabb statisztikákat : jelenleg 699 998 ember van börtönben, ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka - rád és rám.
2009. január 8., csütörtök
Semmi kedvem
Olyan semmi kedvem volt a napokban. Azért is nem irtam semmit. Olyan bosszantó, egész nap, amikor a fejemben van valami, sose vagyok gépközelbe, utána meg, hiába is akarnám leirni, már semmi sincs belöle. Mit kellene kitalálnom, nem tudom, de késöbb hátha belejövök, addig csak keveseket irok.
2009. január 4., vasárnap
Vasárnap este
Vasárnap este van. Tegnap nem volt semmi kedvem irni. A délelöttöm elég depisen telt. De eldöntöttem, hogy keresek egy másik munkahelyet. Nem érzem itt jól magam. Egész napomat ott töltöm, akkor már az is kell, hogy jól érezzem magam. És ilyen még sose volt velem, hogy ne érezzem jól magam egy munkahelyen. Ezzel nem azt mondom, hogy nem szeretem a munkámat, mert az nem lenne igaz. csak itt nem jó lenni.
Az idén ma föztem elöször. Párom nem igényelte, én meg nem eröltettem. Ma viszont isteni zöldséges-tejfölös wokot csináltam, mellé rizst, nagyon belaktunk belöle.
Egyébként elég nyugis nap volt, kicsit rendet raktam a ruháim között, most látom, mennyi olyan ruhám van, ami még egyszer sem volt rajtam. Terveimben van egy varrógép, amit talán a hónap vége felé meg is veszek magamnak. Kisebb javitások, ha kell átalakitások, meg ehhez hasonlókra nagyon jó lesz. Valamikor régebben varrtam már magamnak, blúzt, ruhát, és egy nadrágot is, kedvet már kaptam rá, hátha lesz rá idöm is.
Igazából annyi mindent szeretnék csinálni. Annyi minden érdekel. A szekrény mélyén van a gobelinem, azt is be kéne fejezni. Tudom, hogyha egyszer kézbe veszem, nem fogom tudni letenni. Az ezoteria is nagyon érdekelne, olvasgatok róla elég sokat.
Az idén ma föztem elöször. Párom nem igényelte, én meg nem eröltettem. Ma viszont isteni zöldséges-tejfölös wokot csináltam, mellé rizst, nagyon belaktunk belöle.
Egyébként elég nyugis nap volt, kicsit rendet raktam a ruháim között, most látom, mennyi olyan ruhám van, ami még egyszer sem volt rajtam. Terveimben van egy varrógép, amit talán a hónap vége felé meg is veszek magamnak. Kisebb javitások, ha kell átalakitások, meg ehhez hasonlókra nagyon jó lesz. Valamikor régebben varrtam már magamnak, blúzt, ruhát, és egy nadrágot is, kedvet már kaptam rá, hátha lesz rá idöm is.
Igazából annyi mindent szeretnék csinálni. Annyi minden érdekel. A szekrény mélyén van a gobelinem, azt is be kéne fejezni. Tudom, hogyha egyszer kézbe veszem, nem fogom tudni letenni. Az ezoteria is nagyon érdekelne, olvasgatok róla elég sokat.
2009. január 2., péntek
A mai napomról
Eltelt ez a nap is. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nyugis leszek.Nemhiába vannak velem angyalkáim. Az éjjel aludtam kb 3 órát, de egyáltalán nem éreztem.
Mától megpróbálom egy kicsit visszavenni az evést, mert az ünnepek alkalmával érzem, hogy van egy kis plusz kilóm, ami egyébként sem egy elhanyagolható dolog. Mai reggelim két kis alma volt, az ebédem egy alma, egy körte, egy banán két sima croissant. Késöbb egy teát is megittam.
Délután megettem még egy körtét. Vacsorára egy kisebb szendvics, sonkás-sajtos és a még újévröl maradt lencsesaláta. Remélem, hogy meg tudom állni ma már, hogy nem eszek.
Meg vagyok örülve az olvasásért, most is a harlequin-nek egy folytatásos regényét olvasom. Nemrég olvastam ki egy Nóra Roberts könyvet, elötte meg egy Danielle Steel könyvet, amin igencsak lehetett sirni. Vagy csak én vagyok a kelleténél érzékenyebb.
Munkahelyem még mindig olyan, mint tavaly volt, meg kell töle szabadulnom, csak elötte találjak valami biztatóbbat.
Remélem, hogy késöbb fogok tudni jobban irni, ha már lesz gyakorlatom benne, mert most még csak kóstolgatom.
Mától megpróbálom egy kicsit visszavenni az evést, mert az ünnepek alkalmával érzem, hogy van egy kis plusz kilóm, ami egyébként sem egy elhanyagolható dolog. Mai reggelim két kis alma volt, az ebédem egy alma, egy körte, egy banán két sima croissant. Késöbb egy teát is megittam.
Délután megettem még egy körtét. Vacsorára egy kisebb szendvics, sonkás-sajtos és a még újévröl maradt lencsesaláta. Remélem, hogy meg tudom állni ma már, hogy nem eszek.
Meg vagyok örülve az olvasásért, most is a harlequin-nek egy folytatásos regényét olvasom. Nemrég olvastam ki egy Nóra Roberts könyvet, elötte meg egy Danielle Steel könyvet, amin igencsak lehetett sirni. Vagy csak én vagyok a kelleténél érzékenyebb.
Munkahelyem még mindig olyan, mint tavaly volt, meg kell töle szabadulnom, csak elötte találjak valami biztatóbbat.
Remélem, hogy késöbb fogok tudni jobban irni, ha már lesz gyakorlatom benne, mert most még csak kóstolgatom.
2009. január 1., csütörtök
Elöször itt
Hát igazán nem is tudom, hogy mit irjak. Annyi minden van a fejemben, egy nagy kavarodás, ha megpróbálkoznék kibogozni.
Január elseje van, amikor lehetöség van arra, hogy azt higgyük, hogy képesek vagyonk megváltoztatni a világot. És ezt meg is tudjuk tenni, ha tudjuk mi az elsö lépés. Na én ezt a lépést még nem tudom biztosan.
Keresem és meg is fogom találni.
Azt hiszem most ennyi elég, még mielött elkezdenék itt hülyeségeket irni.
Január elseje van, amikor lehetöség van arra, hogy azt higgyük, hogy képesek vagyonk megváltoztatni a világot. És ezt meg is tudjuk tenni, ha tudjuk mi az elsö lépés. Na én ezt a lépést még nem tudom biztosan.
Keresem és meg is fogom találni.
Azt hiszem most ennyi elég, még mielött elkezdenék itt hülyeségeket irni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
